WoW Forever béta…WoW Forever megjelenés…

Ezer alatt lesz

♥ 0

A háború urai – Ötödik rész

Zseniális lett mind az 5, de ez különösen! Valahogy az utóbbi 2 kiegészítőben hiányzott nekem az átvezetőkből egyfajta mélység amit korábban megszoktam (BT intro, Sunwell intro, Invincible zenéje, csak hogy egy párat kiemeljek) és most annak ellenére, hogy az időutazós sztorit első hallásra nagyon ötlettelennek és hülyeségnek tartottam, ezzel a sorozattal, a cinematiccal, az átvezetőkkel, meg a Grommash Hellscream című trackel meggyőztek. Újra visszatértek a hősök, a kedvelhető főgonoszok, mindaz ami ezt a világot különlegessé tette. Respect a blizzardnak ezért.

Válasz

♥ 0

EU regionals, második nap

World of Warcraft

A stream szokás szerint a klikk mögött, most ott tartunk, hogy lement az első csoportból az összes meccs, meglepetésre az ukrán ladderkirály Neirea kiesett, és továbbment Numberguy, aki osztrák, és esélyesnek számított, valamint Kaor, aki olasz, és nem számított annak. A második-harmadik meccsnek a nagyobb nevek közül vereséggel fut neki (vagyis muszáj kétszer nyernie) ThijsNL, Reynad és Lifecoach, győzelemmel Kolento. na, lehet klikkolni.

Watch live video from PlayHearthstone on www.twitch.tv

♥ 0

Lovagló metál

Ha hírt akarsz beküldeni, szeretnél üzenni valamit, észrevételed, javaslatod van, küldj egy e-mailt a szerkesztőségi email címre .

Ha bármi más gondod, bajod, problémád van az oldal használata közben, a support@frostshock.eu email címre várjuk a leveledet.

Persze elérsz minket a hivatalos IRC csatornánkon is. Csatlakozz a Quakenet hálózatához és lépj be a #frostshock csatornára. Várunk sok szeretettel!

♥ 0

Kérem vissza a karimat

A 6.0.2-es patch után végre nem a GM-nek kell könyörögnünk, ha visszaszeretnénk kapni valamelyik törölt karakterünket. Van pár megkötés meg szabály , de a rendszer teljesen jó és hasznos.

In the upcoming pre-Warlords of Draenor content patch, we’re adding a new feature that allows players to undelete characters. But before you delete that character, there are a few limitations we want you to let you to know about first.

Characters under level 10 and Death Knights at level 55 are not eligible to be undeleted. Characters between level 10 and level 29 will no longer recoverable after 90 days. Characters between le…

♥ 0

Változnak az évszakok

Nyakunkon a 6.0.2-es patch megjelenése, és ahogy ilyenkor szokás a Blizzard elkezdte csepegtetni hivatalosan is az infókat azzal kapcsolatban, hogy mire lehet számítani. Jó lesz sietni! Ugyanis egy rakás jelenleg elérhető feature szünetelni fog vagy teljesen elvész a patch után.

Véget ér az első Brawler’s Guide szezon

Az eddig progress resetelődik, és az elért achievementek átkerülnek a Legacy kategóriába. A Brawler’s Guild pedig bezárja a kapuit, és csak a kiegészítő megjelenése után lesz elérhető a lvl100-as karaktereknek. Hamarosan kiderül, hogy mire lehet számítani a második szezonban.

♥ 0

Video Games Live Budapesten

Ha hírt akarsz beküldeni, szeretnél üzenni valamit, észrevételed, javaslatod van, küldj egy e-mailt a szerkesztőségi email címre .

Ha bármi más gondod, bajod, problémád van az oldal használata közben, a support@frostshock.eu email címre várjuk a leveledet.

Persze elérsz minket a hivatalos IRC csatornánkon is. Csatlakozz a Quakenet hálózatához és lépj be a #frostshock csatornára. Várunk sok szeretettel!

♥ 0

Csak nem Kína már megint?

World of Warcraft

Jó étvágyat kívánunk!

Kínában ilyen frankó McDonalds-ban vehetjük magunkhoz a mindennapi betevőt. További képek az MMO-Champion fórumán .

♥ 0

HS: megy az EU döntő!

Ha hírt akarsz beküldeni, szeretnél üzenni valamit, észrevételed, javaslatod van, küldj egy e-mailt a szerkesztőségi email címre .

Ha bármi más gondod, bajod, problémád van az oldal használata közben, a support@frostshock.eu email címre várjuk a leveledet.

Persze elérsz minket a hivatalos IRC csatornánkon is. Csatlakozz a Quakenet hálózatához és lépj be a #frostshock csatornára. Várunk sok szeretettel!

♥ 0

Kicsit le vagyok maradva

Endyr

foleg ejjel lehet tomegevel belejuk futni, legalabbis ezt allitjak (en ejjel nem jatszom)

a napi ingyen 100 arany nem rossz, de vannak mar egesz jol mukodo arena botok is, akik kis szerencsevel vegtelen goldot termelnek a gazdinak igy ingyen megvan az osszes kartyajuk relative gyorsan

♥ 0

A helyzet fokozódik

Valamikor október közepe táján kell megérkeznie a 6.0.2-es patch-nek, mely a Warlords of Draenor-t hivatott felvezetni. A legbiztosabb jele annak, hogy heteken belül tényleg megjelenik a cucc az az, hogy az éjjel a Blizzard technikusau rászabadították a játékosokra a letöltést. Amit persze gyorsan l e is állítottak , mert a patch mérete valami 14 és fél giga volt. Valószínű, hogy fel fogják darabolni, hogy könnyebb legyen a letöltés. A visszaszámlálás mindenesetre elkezdődött.

As some of you may have noticed the background downloader for patch 6.0.2 began today. After discovering issues with the size of the downlo…

♥ 0

Vége a Titannak

A Blizzard – több más játékukhoz hasonlóan – a Titant is elkaszálta. A Polygonnak adott interjúban a miértekre is kitértek. Saját bevallásuk szerint egész egyszerűen nem állt össze kerek egésszé a projekt, ami állítás kissé különös, hisz ehhez hét évnyi fejlesztés kellett. Ennyi idő kellett volna a felismeréshez? Nem arról van szó inkább, hogy a Blizzard is látja milyen ramaty állapotban van az MMORPG-k piaca? Arról is szó esett, hogy nem akarják magukat MMORPG cégnek elkönyveltetni, természetesen a WoW marad, reményeik szerint “örökre”. A jelent és a közeljövőt az olyan kisebb játékok jelentik, mint a Hearthston…

♥ 0

Véget ért a jó világ

Az éjjel megérkezett a friss patch a Hearthstone-hoz, mely pár bugfix mellett tartalmazza a beígért Leeroy és Starvin Buzzard nerfeket is.

Card Changes

Leeroy Jenkins (Neutral) now costs 5 (up from 4) Leeroy Jenkins created a strategy that revolved around trying to defeat your opponent in one turn without requiring any cards on the board. We like having a variety of deck types but taking 20+ damage in one turn is not very fun or interactive. The amount of dust that you get from disenchanting Leeroy Jenkins has been temporarily increased such that it is equal to the amount of dust that it would have originally…