WoW Forever béta…WoW Forever megjelenés…

Ezer alatt lesz

♥ 0

TOS Online: Ízelítő a játékmenetből

@Sodan :

Én úgy tekintek a wow-ra mint az első autóra. Mr. Blizzard feltalálta az autót, pontosabban egy Jó autóra jellemző kereteket (tudjuk, hogy volt korábban szekér és más által épített autók, de kit is érdekel az amikor Mr. Blizzard W-modellje volt az első igazi AUTÓ): 4 kerék, kormány, váltó, lengéscsillapítás, szélvédő, benzinmotor, ablaktörlő, szivargyújtó stb.. Ezek mind-mind már léteztek korábban, de mégis csak Mr. Blizzardnak sikerült legyártania. Na most annyira jól megy a biznisz, hogy elkezdenek másik is beszállni az iparba, de a vásárlók megszokták a W-Modellt, azaz nem akarnak már ablaktörlő és szi…

♥ 0

Tüzes cica

Kekszes

ON: Cuki, és várós, ha ismerős vesz egy darabot, lehet elpattintom tőle.

OFF: Annyira szeretem az ilyen “vegyél valamit, hogy segíts másokon” PR szemetet. A vörös kereszt több ezres alkalmazotti gárdáját is egy-két emberre kéne csökkenteni, akik a szállítókkal tartják a kapcsolatot, és irányítják a csomagokat. El lehet képzelni, hogy azok se ingyen dolgoznak, és így mennyi marad meg ebből… Plusz a Blizzard is elkönyvel majd belőle ilyen-olyan címeken, meg hogy az “így segítettem másokon” céges értékelésben jól mutasson. Aminek az elkészítését ha tudnátok kik pénzelik ^^

♥ 0

Úristen, egy nehéz boss!

Először az amerikai, aztán az európai szervereken is kinyíltak a Heart of Fear instance heroic módjai, és a normál módot legyűrt 885 guild nagy lendülettel csapott bele a lecsóba, hogy az ilyenkor szokásos tempóban pár óra alatt leverjék legalább az instance felét hc-ben is. Na ehhez képest az első boss world first killje még most, csütörtök kora délután / késő este sem történt meg, se US se EU oldalon. Úgy sem, hogy félúton már nerfeltek rajta egy sort . Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, vagy volt-e egyáltalán, hogy egy insta első bossa ne haljon meg nyitás napján (a halál bugos BC-s versenyzőktől tekints…

♥ 0

Game is still not over

Úgy tűnik, megvan az első magyar Will of the emperor HC kill, és azzal az első hazai 6/6 HC takarítás Mosugususususan Vaultsban. Az elkövető a Game is not over a Ragnarosról, akik már a Cataclysm végefelé is stabilan fogták a magyar toplista első helyét, és továbbra is kapaszkodnak bele, igaz, most már csak 20 kézzel, nem 50-nel. Screenshot nincs, mert vicces módon nem megy a guild weboldala. Ja, world 165. a kill.

A magyar listán a Grim Funeral 5/6-tal áll a második helyen, aztán már a 3/6-osok jönnek. Az új instance normál módját szintén a Game is not over és a Grim Funeral verte végig eddig a magyarok közül. Eg…

♥ 0

Magasabb Conquest cap

Az 5.1-es patch-ben nem csak arra lesz lehetőség, hogy Valor pontból upgrade-elni lehessen a Valor geart, de ugyanez lesz a helyzet a Conquest felszereléssel is. Hamarosan – még a patch előtt – érkezik egy hotfix , amiben megemelik a Conquest capeket. 1500-as ratingnél az aréna Conquest cap 1800-ra nő, a Rated BG cap pedig 2200-ra.

To help everyone keep up with the upcoming system in 5.1 that will allow you to upgrade your Conquest gear with Conquest Points, a hotfix is being implemented very soon that will raise the Conquest Point caps:

At 1500 rating, the Arena Conquest Cap will now be 1800 (up from 1350), while…

♥ 0

Szülői felügyelet

Galleoth

@Khetana :

Én szívesen lennék a “birkák” között, mert ők megértették amit írtam, neked viszont nem sikerült, részvétem.

♥ 0

Borús hétfő

A legújabb PTR buildbe bekerült egy rakás új ivl 496-os frakció reward. Nem csak az új hordás és szövis frakciók cuccai között dúskálhatunk, de lesznek új Klaxxi és August Celestials itemek is. Múltkor hülyeséget írtam, nem a régi hordás és szövetséges repülő mountok fognak szebb modellt kapni, hanem lesz két új mount. A teljes loot táblákért tessék szépen a linkre kattintani.

A jövő hét végén kerülnek megrendezésre Kínában a Battle.net World Championship döntő mérkőzései. A StarCraft II és a WoW aréna meccseket majd a weben is lehet követni, hisz ez alkalommal is lesz ingyenes stream . Magyar idő szerint jövő hét…

♥ 0

Ghostcrawler és a PVP

Ghostcrawler legújabb dolgozatában a PVP-ről mond egy-két okosságot. Nem fűznék kommentárt a dologhoz, mert nekem a PVP még mindig azt jelenti, hogy öten összeállunk, hogy nagy nehezen lenyomjunk egy szintezni vágyó hordást, de másnak biztos érdekesek lesznek az itt elhangzottak. Tehetséges fordítóért kiált a mű! UPDATE! Kastor Mester megtetette azt, amit meg kellett tennie. Köszönjük szépen a munkát!

Most, hogy a Mists of Pandaria pár hete elstartolt, tudomásotokra hozzuk, mit gondolunk jól működőnek a PvP-ben, mit akarunk javítani, és mire számíthattok a közeljövőben. Három részre fogom ezt felosztani: egy beszé…

♥ 0

#16257

Ha hírt akarsz beküldeni, szeretnél üzenni valamit, észrevételed, javaslatod van, küldj egy e-mailt a szerkesztőségi email címre .

Ha bármi más gondod, bajod, problémád van az oldal használata közben, a support@frostshock.eu email címre várjuk a leveledet.

Persze elérsz minket a hivatalos IRC csatornánkon is. Csatlakozz a Quakenet hálózatához és lépj be a #frostshock csatornára. Várunk sok szeretettel!

♥ 0

PTR patch notes frissítés – November 2.

World of Warcraft

Az éccaka új buildet kapott a PTR, és ezzel egy időben frissült a hivatalos PTR patch notes is. Az alábbi felsorolásban csak az újdonságok vannak, a teljes patch notes-ért ide tessék fáradni .

General

♥ 0

Spoiler alert

A legújbabb PTR buildbe bekerült egy rakás szöveg Variantól. (Magyar hangja: Chris Metzen) Meglehetősen spoileres anyag, így csak óvatosan, ha nem szeretnéd lelőni a meglepetést. A könnyebb érthetőség kedvéért a videó alatt megtaláljátok a szöveges verziót.

“Garrosh attacked my son?! Where is he?”

“Oh, Anduin. What were you thinking? I should have sent you back to stormwind. Send for Velen, bring him here at once!”

♥ 0

Hotfixek – November 1.

General

Weapons sold by Ambersmith Zikk can no longer be disenchanted for Ethereal Shards

Classes