WoW Forever béta…WoW Forever megjelenés…

Ezer alatt lesz

♥ 0

Új Aion class

Egy ideje már készülget az Aion 4.0, de azon kívűl, hogy lesz három új class és egy rakás új hajstílus, kevés szivárgott ki eddig a fejlesztők stúdiójából. Úgy tűnik, hogy lassan azért elkezdenek szivárogni az infók, hisz pont tegnap jött ki egy új videó az egyik új classról, mégpedig a Bardról. Én egy kicsit mindig úgy képzelem el a Bardot, mint amilyen a D&D-ben vagy a Bard’s Tale-ben volt, az Aion-féle egy kicsit “más” , és még finoman fogalmaztam.

Itt vagy most: Frostshock! » MMO » Új Aion class

♥ 0

HoF clear

Az első boss okozta heveny csuklások után a hétvégén beindult az úthenger Heart of Fearben, és négy guild már végzett is a HC tartalommal. A world first ezúttal a Blood Legioné (booo, egy nap előnyből indultak!), aztán második a Paragon (booo, 10-es verzió!), harmadik a Method (booo, csak úgy!), negyedik a Wraith (booo, franciák!). Érdekes megfigyelni, hogy a legeslegszűkebb elit már végzett, de az első bosson még mindig csak 50 kill van, mindez úgy, hogy a resetet majdnem 900 guild kezdte úgy, hogy megvolt a normál mód, és elkezdhették a heroicot. Lehet hogy itt lenne az ideje az ICC-s fokozatos buffnak, ahol a…

♥ 0

Jön a bünti

Hamarosan kellemetlen meglepetésben lehet része azoknak a játékosoknak, akik trükköztek az aréna queue rendszerrel, teszem azt win trading-ben vettek részt, vagy elkerülték, hogy olyan csapatokkal kelljen szembenézniük, ami nem feltétlenül számított tetszetősnek. Őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy milyen exploitok álltak rendelkezésükre a renitenskedőknek, de biztos akad olyan olvasó, akik képben van. A Blizzard jelenleg azt vizsgálja, hogy ki járt a tilosban. A rosszcsontok számíthatnak a méltó büntetésre.

Providing an environment where players can compete in the spirit of fair play is extremely important…

♥ 0

Könnyebb repuzás (talán)

A sopánkodásra mindig kapható WoW-közösség kedvenc gumicsontja mostanában a napi questek kérdése. Persze, csak addig tart a bánat, amíg meg nem lesz mindenhol az exalted, nem igaz? Zarhym jó híreket hozott a minap a hivatalos fórumon, és elárulta, elképzelhető , hogy napi egy dungeonből mégis lehet majd reput szerezni, és nem kell hozzá felvennünk a megfelelő frakció tabardját, elég lesz kiválasztani egy listából, hogy kinél szeretnénk jópontokat gyűjteni.

For instance, we talked recently to the developers about an evolution on the idea of being able to champion a faction via a tabard. What we don’t want to repeat…

♥ 0

Pimp my gear

Az 5.1-es patch egyik leghasznosabb új funkciója az Item Upgrade lesz. A patch megjelenése után módunk lesz arra, hogy Valorból, Justice-ból, Conquestből és Honorból új item leveleket vásároljunk a már meglévő felszerelésünknek. Fontos tudnivaló, hogy PVE geart csak Justice-ból és Valorból lehet upgrade-elni, a PVP geart pedig természetesen csak Honorból és Conquestből. Változik a tárgyak tooltipje is, az item level ezentúl a tárgy neve alatt lesz látható azzal az információval együtt, hogy hány lehetséges update-ünk van. A minimális item level szint 458.

Pontok száma

Item Level növekedés

♥ 0

WoW Mega Bloks Toymation S01E01

Ha hírt akarsz beküldeni, szeretnél üzenni valamit, észrevételed, javaslatod van, küldj egy e-mailt a szerkesztőségi email címre .

Ha bármi más gondod, bajod, problémád van az oldal használata közben, a support@frostshock.eu email címre várjuk a leveledet.

Persze elérsz minket a hivatalos IRC csatornánkon is. Csatlakozz a Quakenet hálózatához és lépj be a #frostshock csatornára. Várunk sok szeretettel!

♥ 0

Black Ravens hétvégi 10-es group recruit

A 25-ös main groupunk mellett, útjára indítjuk a hétvégi 10-es csapatunkat is. Kimondottan olyan embereket keresünk, akik kevesebb idővel, ugyanakkor annál több elhivatottsággal és odafigyelő képességgel rendelkeznek/hétközben nem tudják élvezni a raidelés örömét, de szeretnének péntek/szombat esténként sárkányokat, jelen esetben inkább szobrokat és bogarakat ölni.

Megfelelően gearelt DPS-eket és maximum 1 healert keresünk. Humzul a raid felelőse, aki minden kedves tagnak dubai lányokkal kedveskedik.

Jelentkezni a forum.blackravens.net címen lehet, ha bármi kérdésed van, ingame is felkeresheted officereinket a Jaed…

♥ 0

Az első és a második szabály

A Blizzard kiadott egy apró útmutató t az 5.1-es patch-ben érkező Brawler’s Guild feature-ről. Nagy csodát nem kell várni a dologtól, de arra jó lesz, hogy elüssük vele az időt. Poén, hogy nem csupán aktív résztvevői lehetünk ezeknek az underground, egyszemélyes harcoknak, de mint nézői is lehetünk. Ha épp unatkozunk, nem kell bambán táncolnunk a postaláda tetején, nézhetjük inkább azt, hogy mások hogyan szopnak harcolnak az arénában. Még nagyobb poén az, hogy nem lehet csak úgy besétálni és csapkodni a mobokat, először hozzá kell jutnunk egy meghívóhoz. Ennek két módja lesz. Vagy veszünk egy meghívót a Black Mar…

♥ 0

WoW Armory 5.1.0

Ha hírt akarsz beküldeni, szeretnél üzenni valamit, észrevételed, javaslatod van, küldj egy e-mailt a szerkesztőségi email címre .

Ha bármi más gondod, bajod, problémád van az oldal használata közben, a support@frostshock.eu email címre várjuk a leveledet.

Persze elérsz minket a hivatalos IRC csatornánkon is. Csatlakozz a Quakenet hálózatához és lépj be a #frostshock csatornára. Várunk sok szeretettel!

♥ 0

Hotfixek – November 6.

November 6

Classes Monk The base healing of Chi Torpedo has been increased, but it now scales less efficiently with attack power. Brewmaster Keg Smash now deals progressively less damage when it strikes more than 5 targets. Priest Rapture now returns mana equal to 200% of the Priest’s total Spirit (was 150%). The shield generated by Divine Aegis now absorbs 50% of the amount healed (was 30%).

Creatures Monstrous Plainshawks are now more peace loving. Springtail Trappers, Burrowers, and Thumpers are now marginally less annoying. Items The Malevolent Gladiator’s Ripper can…

♥ 0

Na de mit mondanak a számok?

Tegnap este tartotta az Activision-Blizzard a Q3-as pénzügyi beszámolóját. Mike Morhaime a következő információkat osztotta meg a kedves közönséggel.

A Mists of Pandariából kb. 2,7 millió fogyott az első héten, de azt már nem árulta el, hogy összesen mennyi ment el az áruból. A játékosállomány stabilan 10 millió felett van. A Diablo 3-ból több, mint 10 millió fogyott eddig, a StarCraft II: Wings of Liberty-ből pedig kb. 6 milla. A StarCraft II: Heart of the Swarm 2013 első felében fog megjelenni. Lesz Diablo 3 kiegészítő, valamikor még az univerzum pusztulása előtt, és készülget a Blizzard All-Stars is.…