Guild Wars 2 – Újratöltve!

Rögtön kis magyarázattal kezdem a címet illetően – azért újratöltve, mert másodjára próbáltam belevetni magam a játékba úgy igazából. Az első alkalom a megjelenés tájékán volt, és bár elsőre nagyon izgalmasnak és újszerűen hatott a játék, végül képtelen voltam egy menetben végig játszani. Számtalan oka volt ennek, a cikk során majd kitérek rá, de előzetesen annyit elárulhatok, hogy alaposan megváltozott a véleményem a játékról az elmúlt bő 3 hétben.

Mielőtt elkezdeném a legutóbbi kalandjaimat részletezni, azért talán nem árt egy röpke összefoglaló a játékról, mert erős a gyanúm, hogy a Frostshock közönségének egy része sosem látta a játékot, vagy olvasott róla; aki pedig igen, az már rég el is felejtette (nekem néha a saját cikkeimet is sikerül elfelejtenem, akár pár hét alatt, de sebaj, engem így szeret az a pár barátom, akinek a neve most sehogy nem ugrik be, de ők tudják, kik).

Nem fogok húsz oldalas leírást adni a játékról, pedig simán lehetne, annyi dolog van benne; szerencsére ezt megtettem korábban, lásd:

http://frostshock.eu/featured/2013/06/20/gw2-felidoben-elso-resz/

Ha nem akarod újra olvasni, röviden a  lényege, hogy egy félig-meddig nyílt világú, PVE és PVP módokat egyaránt tartalmazó, havidíj nélküli játékról van szó. A “félig-meddig nyílt világú” némi magyarázatot igényel: óriási a térképe a játéknak, viszont a terület nem összefüggő, hanem kisebb, instance-olt részekre van osztva, azaz nem tudsz egyik szegletéből a másikig átfutni töltés nélkül. Ezzel együtt tényleg óriási területekről van szó.

Ha azt kellene megfognom, hogy miben más ez a játék, amint a kiadásakor megjelent többi hasonló, akkor a harcrendszerre és a karakterekre mutogatnék, több okból is.

Egyrészt, ez a játék szakított a hagyományos, tank/healer/dps felállással, ennek megfelelően a karakterosztályok sem skatulyázhatók be semmiféle szempont alapján. Nincsenek dedikált tankok (bár vannak olyan osztály/képesség kombók, amivel egyes karakterek picit jobban bírják az ütlegelést, vagy éppen tudnak gyógyítgatni a csapaton), mindenki saját maga kell, hogy gondoskodjon a túléléséről (ami jelen esetben nem csak abban merül ki, hogy “ne állj a tűzbe”, mert bizony az egyértelmű aggró-lista hiányában bizony meglepően sokszor kapod azon magad, hogy inalsz a boss elől). Szerencsére ehhez eszközöket is ad a játék, mindenki félre tud ugrálni/gurulni a támadások elől, és rengeteg védelmi képesség van a játékban, személyes, és csapatra ható is: védőpajzsok, aurák, extra elugrálás, láthatatlanság, rövid sebezhetetlenség, sorolni is sokáig tartana.

A másik tényező maguk a karakterek; egy adott karakter éppen használható képességeit két tényező határozza meg: egyrészt te magad választhatod ki a gyógyító és támogató  képességeidet egy meglehetősen bő listáról; másrészt a kezedben lévő fegyver, azaz fegyverek (mivel két szett lehet nálad) adják a 2 x 5 fő képességet, amivel a gyakorlatban ütlegelsz. És az a helyzet, hogy ezek időnként annyira sokrétűek, hogy teljesen más jellegű karaktereket lehet építeni ezek alapján. Csak hogy egy példát mondjak: a hagyományos bicskás, illetve kardos/pisztolyos rugó mellett most közkedvelt a nyílt világban a két pisztollyal hadonászó lövős rugó… Naugye!

Ok és okozat

És akkor most egy kis kitérő következik: miért hagytam abba annak idején, az első cikk megírása után a játékot? Számos tényező együttese hozta így. Először is, a sztori. A játékban (akkor még) a személyes történeted volt elérhető, és ez bár jól indult, egy idő után olyan orbitális kliséhalomba fordult, hogy a végén a befejező küldetéseknél már csak ásítozva átnyomogattam a párbeszédeket. Sablonos, kiszámítható, szájbarágós, pátoszos, talán ezek a kifejezések jellemzik legjobban. Nem volt rossz igazából, de ezer ilyet láttunk vagy éppen olvastunk már másutt. Az egyetlen mentsége, hogy maguk a tényleges küldetések egy része azért jól volt megcsinálni, de ott is volt nem egy “utazz ide, beszélj ezzel, átküld amoda” típusú ódivatú marhaság.

A másik ok maga a karakter volt. Bár fentebb ecseteltem, hogy mennyire sokrétűen testre szabhatók a karakterek, ezt a játékot is utolérte az MMO játékok végzete, az elitista szemlélet és a sütivágó (cookie-cutter, bocs) specializációk átka. Ennek eredménye az volt, hogy például az akkor még imádott vadász esetén ha nem az általánosan elfogadott meta builddel mentél instába, úgy kivágtak, mint Stohl Andrást a tűzoltók az összetört verdából. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy én hiába voltam odáig a hosszú íjért, amikor meglátták nálam, ment is a kirúgás izibe’, én meg guild chaten szomorkodtam hangosan.

A harmadik ok pedig meglehetősen egyedi. Ugye mi az egyszeri játékos fegyvere arra az esetre, ha a karakterét megunja? Nyilván az altozás. Viszont az a helyzet, hogy bár elsőre újdonságként hat a játékban az, hogy szabadon kószálsz a térképeken, és ott fejlődsz, ahol jólesik (bizonyos keretek között, mivel azért van egy adott minimum ajánlott szintje az egyes pályáknak), másodjára, harmadjára ez már veszít az izgalmi fokából.

Nem segít ezen az, hogy eléggé… hogy is mondjam, darabos volt az élmény. Elkezdtél egy területet, ami mondjuk 5-15 szint között ajánlott. Nyomod az adott terület történetét, egész jól elvagy, befejezed, mennél át a következő területre, hogy folytasd az adott szálat… és nézed, hogy a következő terület 15-25-ös, te meg 10. szintű vagy még csak. És innentől két opciód van: vagy nekiállsz teljesíteni a térkép acsikat (kilátópontok, érdekes területek, kihívások) meg gyűjtögetsz és gyártasz, vagy átmész a másik faj 5-15-ös területére, és tolod ott, megtörve persze az immerziót. Két rossz közül a kisebbik… Egy idő után nagyon zavarónak találtam ezt, így kb. Minden alt megrekedt 30. szint környékén. Erre rátesz egy lapáttal, hogy a személyes történeted is így állt össze: 3. szinten elkezdted, szünet, 10. szinten folytattad, szünet, 20. szinten megint, és így tovább.

Az utolsó csepp talán az volt, hogy mivel a PVP-ért annyira nem ugrabugráltam, a kevéske PVE tartalom nekem kevés volt (főleg íjász vadásszal). Szóval leléptem, egyszer-kétszer visszanéztem egy-egy hétre, aztán hagytam a fenébe, és évekig fenn sem volt a gépemen.

Mindezek fényében talán furcsának tűnhet, de nagyjából két-három hete ki sem bírok szakadni a világából, és minden szabadidőmet a játékban töltöm… Hogy miért és hogyan? Igazából erről szólna ez a cikk a méretes bevezető után!

Az újrázás

Pár hete egy ismerős emlegette Facebookon, hogy visszanézett a játékba, és milyen jól tette, mert egész jó lett a kiegészítőkkel, meg az élő történettel (living story). Ez utóbbi igényel némi magyarázatot: a megjelenése után nem sokkal elkezdte az ArenaNet nyomni ezeket az élő történeteket: gyakorlatilag kiegészítő nélküli kiegészítők a játékhoz, ahol az alap történetet viszik tovább – vagy éppen kezdenek újat, mert itt pontosan az történt. Miután az alapjátékot végigvitted, egyértelmű volt, hogy az az ág nem annyira folytatható. Ennek megfelelően az első évadban egy teljesen új történetet indítottak el.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy pár havonta mozgatják előre a történetet, akkor jön egy frissítés, amiben újabb és újabb epizódok lesznek hozzáférhetők. Ezek mind hosszabb küldetéssorok, időnként átvezető animációkkal, esetenként új pályákkal, vagy éppen kazamatákkal – és gyakran az események végérvényesen megváltoztatják a játék világát. Ha belépsz a játékba, amikor épp egy adott epizód fut, ingyen megkapod, egyébként pedig valódi pénzért vásárolható ékkövekkel tudod a korábbi évadokat feloldani.

Gondoltam ennyit megér, ráadásul éppen akciózták is a két kiegészítőt, így megvettem mindkettőt, plusz picivel később némi ékkövet is, hogy feloldhassam az élő történet második és harmadik évadát.

Azt kell mondjam, ilyen kellemes csalódás nagyon-nagyon ritkán ér játékok tekintetében.

Haladjunk sorjában, ahogy én is haladtam: először is a két kiegészítővel kapsz két instant 80-as boostot. Ez ugye rögtön kilövi az egyik problémámat az altozás tekintetében – azaz kilőtte volna, ha nem hozom a formámat.

Történt ugyanis, hogy bármiféle olvasgatás, utánanézés nélkül ellőttem a két boostot a két olyan karakterre, amit annak idején megpróbáltam felhúzni: egy mérnökre és nekromantára. Pláne kellemetlen a helyzet, mivel a játék még szól is, hogy kipróbálhatod a karaktered a 80-as boost után, átteleportál az egyik 80. szintű PVE területre, kapsz egy nyílt világra való általános talentezést a hozzá illő felszerelés-garnitúrával, és csapathatod – ha nem tetszik, visszavonod, és kipróbálod másikkal.

Na, én ezt nem tettem meg, így abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy rádöbbentem: igazából nekem nem a mérnök vagy a nekromanta, és nem is a vadász tetszik, hanem az első kiegészítőben bevezetett új karakterosztály, a revenant. Szopó.

Viszont, az egyik karakternél volt egy instant 20. szintre emelő mini boost, és pár 1 szintet adó könyvecske is (ezek pl. PVP mapeken megszerezhető dolgok), elé vágtam a problémáknak. Ezek, plusz a társaktól kapott +XP kaják, és a vadász szintezésekor talált +100% kill XP 1 órás tokenek segítségével megszűnt a korábban felrótt darabolós szintezés-élmény, plusz fel is gyorsult az egész: normál tempóban, csak a fontosabb küldetéseket csinálgatva, meg picit gyűjtögetve és cuccokat gyártogatva szombat délután elkezdett karakter vasárnap délután már 80. szintű volt.

A másik, ami nagyon sokat dobott a játékon, az a hátasok megjelenése. A két kiegészítő közül az újabb, a Tűz Ösvénye hozta be a lovaglást a játékba, és a Redditen olvasottaknak hála, az egyik instant 80-as karakterrel kis spoilerezésért cserébe 10 perc alatt megszerezhetem a kiegészítő első hátasát, a hosszú ugrásairól ismert raptort. És mivel ezek az unlockok a fiókhoz kötöttek, nem karakterhez, így visszaváltva a kicsire azonnal hátasra pattanhatsz. Már ez önmagában sok-sok órát spórol meg a szintezésben. Arról nem beszélve, hogy a megvalósítás kiváló lett, az egyik legjobb hátas-rendszer, amit játékban láttam eddig. Nem beszélve a magára hagyott karakter várakozó animációiról, pl.

A harmadik fontos tényező a karakterosztályokkal kapcsolatos. A Guild Wars 2 esetén az új kiegészítők az általános gyakorlattal ellentétben nem emelik a szintkorlátot, hanem új  opciókat nyitnak meg a karakterek számára (menedzser-dumával: horizontálisan bővítik a karaktert). Az újfajta cuccok, és persze a tartalom mellett minden egyes karakter típus kap egy elit specializációt – kiegészítőnként. Ezt magát, és a hozzá tartozó új fegyvert/képességeket/fát bizony unlockolni kell, hős pontokból. Ebben persze nincs meglepetés, az alapjátékban is így működik; csakhogy amíg ott pár pontba kerülnek a képességek, itt maga az, hogy megnyitod a lehetőséget a fejlesztésre, 30 ilyen pontba kerül. Ami NAGYON sok, szerencsére a kiegészítő térképein az egyes hősi kihívások nem 1, hanem 10 pontot adnak, de még így is nagyon-nagyon sok idő akár csak egyetlen elit specializáció teljes kifejlesztése, pláne, hogy a kiegészítőben jellemzően nem a szólózható hősi kihívások dominálnak.

Így is kihagyhatatlanok; bár a legtöbb karakternek van olyan buildje, amit ezen elit specializációk nélkül ki lehet rakni, összességében elmondható, hogy az új képességekkel felvértezett karakterek ténylegesen erősebbek, így szinte kötelezőek lettek – öröm az ürömben, hogy általában elég az egyik a két elitből a boldoguláshoz.

De még enélkül is megéri fejleszteni őket, ugyanis teljesen új dimenziókat nyitnak meg játékmenet területén. Az alap bottal vagy varázspálcával, esetleg baltával, de mindenképp messziről hadonászó nekromanta például egy kétkezes kardot, és egy hozzá illő, “reaper” névre hallgató badass elit specet kapott. Vagy ott a mérnök, aki az alapjátékban szinte kizárólag gránátok és bombák hajigálásából (és néha lángszórózásból) állt – ehhez képest az egyik elit út egy kalapácsot ad a kezébe, és beküldi a sűrűjébe. Szóval teljesen megváltozik tőle a karakter, és ez nagyon jót tesz a játék egészét nézve.

És végül, ami talán a legnagyobb meglepetést okozta: az élő történet. Ami annak idején, az első évadban nem ragadott meg túlzottan az a vívmány. Egy Scarlet nevű nőt üldöztünk, aki mindenféle randa dolgot művelt a világban, és még a szája is büdös volt. Pár részét megcsináltam akkor, és nem nyűgözött le a dolog annyira, csak emiatt belépkedjek és folytassam a játékot.

Most viszont rászántam az ékköveket (20 euró az 1600 gem, ebből kijön a két évad meg némi arany, ami azért hasznos, mert elég jól fel lehet öltöztetni a karaktereket az aukciós házból) a két hiányzó évadra, mert többen állították, hogy ezek most már jók. És tényleg, azt kell mondjam, bőven megérte. A hétvégémet a 2. évaddal töltöttem, és ezt most úgy kell érteni, hogy mivel a család vidéken volt, én meg egyedül otthon, ezért nagyjából szombat délelőttől délutántól vasárnap késő délutánig egyhuzamban játszottam. Persze bóklásztam a világban sokat, meg kicsit crafolgattam is, de még így is egy jó 12-13 órát játszottam csak ennek a küldetéseit, és még nem végeztem vele.

A történet maga már jóval érdekesebb és összetettebb, mint az alapjáték sztorija volt, de ami kiemeli, az a küldetések sokfélesége. Nem akarom lelőni a poénokat, de nagyon sokféle küldetést kell megcsinálni, szóval senki ne gondoljon ilyen hagyományos “szerezz 15 farkasfogat meg 4 vadkanherét” jellegű gyűjtögetésre, mert konkrétan egyetlen ilyen sincs benne. De van benne emlék-kristályok keresése, nagy csoportos küldetés, settenkedés, több érdekes bossharc, meg egy olyan szopat… izé, kihívásokat jelentő színes kristály-pakolgatós, 1 HP-ra redukálós és így AOE kerülgetős küldetés, hogy mind a 10 ujjadat megnyalod utána. Már ha nem sérült meg egy-kettő, amikor összetörted a billentyűzeted, miután nyolcadjára rakja az AOE tepsit a rohadék a begyűjtendő cuccra…

Szóval az egész nagyon korrekt lett, egy offline single player játéknak is becsületére válna.

A kiegészítők

Nem lenne teljes a leírás, ha nem ejtenék pár szót a két kiegészítőről. Azt már korábban említettem, hogy a játékban a kieget nem emelik a szintet, hanem új opciókat adnak a karakterek kezébe. Ez nem csak az elit specializációt jelenti, hanem – többek között – a már jól ismert repu gyűjtögetést sem, bár itt a hivatalos neve “mastery”, és ahogy nő a mastery, úgy férsz hozzá egyre több dologhoz, akár az adott térképen, akár általánosságban.

Rögtön ott az első kiegészítő, a Tövisek Szíve. Ez egy óriási dzsungelben játszódik, és a legfőbb jellegzetessége, hogy nagyjából 20 perc után átkozod azt, aki kitalálta a térképét, valamint az összes felmenőjét és leszármazottját. Ugyanis itt a térképek több szintűek. De még hogy! Kinézel magadnak egy hősi kihívás pontot, odarongyolsz a közelébe a térképen, körbenézel… és nincs sehol.

Akkor esik le hogy A) fölötted van, jóval, és ahhoz, hogy elérd, egy fél kilométerre lévő magaslati pontra kell elmenned, amit persze 3 veterán őriz, és onnét kell levitorláznod, B) alattad van, és 2 kilométert kell elmenned keletre, ahol egy kereszteződésnél van egy alig látható ösvény, azon elfutsz (miközben 3 veterán üldöz), akkor a híd mögött lesz egy keskeny emelkedő, azon felmész, átvitorlázol a szomszéd hegycsúcsra, ott lefutsz, és a lábánál lesz egy barlang bejárata, ahova bemenve, 3 eltévedés után kibukkansz egy olyan részen, ahol már át tudsz ugrani arra a csúcsra, ahonnét átvitorlázva eléred a kívánt pontot, amit persze megint 3 veterán őriz, C) olyan képesség kell az eléréséhez, amit még nem unlockoltál.

Szóval nem elegendő a hagyományos pályafelosztás a hegyekkel és völgyekkel, itt még a fák között is vannak platformok, plusz a fakoronák fölött is járkálhatsz, és a földszint alatt is, mindenféle barlangok, szakadékok. Horror, halál, gyötrelem – de azért pár óra múlva megszokható a logikája, és onnantól sikerül eligazodni.

Ennek ellenére baromi élvezetes lett a kiegészítő. És ennek elsősorban nem a pálya felépítése, vagy éppen a vitorlázó repülés az oka; hanem a nehézsége. Aki játszott már az alapjátékkal, az tudja, hogy nem jelent nagy kihívást egyedül. Gyakorlatilag Diablos módon szaladsz végig és hentelsz mindenhol, amíg bele nem futsz egy csapatokra méretezett ellenfélbe vagy küldetésbe (de oda is szinte mindig akad segítség, teli emberekkel a játék). De megfelelő karakterrel és specializációval még ezek egy része is teljesíthető.

Na, aki ehhez szokott, az igencsak pofára esett a dzsungelben. Ha bajnokot látsz, óvatosan elhátrász. Ha 3 veteránt látsz egymás mellett, akkor óvatosan elhátrálsz. Ha meg sétáló, mérget eregető kis gombákat látsz magad előtt az ösvényen, és egyedül vagy, akkor bizony megfordulsz, és keresel alternatív útvonalat.

Ez a pálya pont ettől jó. És mindez nem azt jelenti, hogy lehetetlenül nehéz a haladás itt – egészen egyszerűen csak oda kell figyelni, elkerülni a neccesebb helyzeteket, és ismerni kell a karaktered korlátait. Szerencsére állandóan teli a terület, mindig szerveződnek csapatok, akikhez hozzácsapódva remekül lehet haladni a küldetésekkel.

Maga a történet is nagyon jó, messze fölé nő az alapjátéknak. És persze magának a területnek is van egy állandó háttere, itt nem egymástól független kis küldetések sokaságát kapod, hanem az összes történés, esemény az expedíció küzdelmeit mutatja be az erdő, és az abban lapuló gonosz ellen. Nappal minden kis küldetés a támaszpontokat, bázisokat erősíti. Aztán jön az éjszaka, amikor megindul a támadás, és 45 percen keresztül bázisról bázisra rohansz, és véded őket, vagy éppen megelőző csapásokat végzel. Azt kell mondjam, kiváló móka az egész, nem véletlen, hogy folyamatosan teli a térkép játékosokkal, én meg ezzel szórakoztam napokig, ahelyett, hogy a fő történetet folytattam volna.

A Tűz Ösvénye kiegészítőről még nem tudok nyilatkozni… Mivel még nem tartok ott! Amennyit lehet róla tudni játékostársak elmondása alapján: jóval könnyebb a játék, mint a dzsungel, hatalmasak a területek, és a története ismét kiváló lett. Alig várom, hogy odaérjek!

Tanácsadás

Az első és legfontosabb: ne bízd a véletlenre, próbáld ki a játékot. Bár a felsorolt extrákat nem tudod megnézni, de a grafikát, a játék stílusát, a karakterek működését, és magát a harcrendszert az ingyenes alap verzióval is ki tudod próbálni.

A következő tanács a beszerzéssel kapcsolatos – figyeld az akciókat! Én is kifogtam egy 30%-os akciót, így a két kiegészítő együtt kb. 11k volt a hivatalos shopban (‘WelcomeToGW2’ a kód, hátha még megy). Egyben vigyázzatok, mert az alternatív beszerzési forrásokból származó kulcsokat (legfőképp G2A) időnként egy jókora fióktörléssel honorálják.

Végül a harmadik, a legfontosabb: próbáld ki a classokat, de tényleg, ha van türelmed, nézd meg mindet! Ha PVP módbe bejelentkezel, kapsz fix geart, és 80-as lesz a karaktered. Nézegesd meg a képességeit, esetleg a MetaBattle wikin nézz utána a menő talentezésnek és felszerelésnek (https://metabattle.com) – amennyire untam a játékot a vadásszal, annyira szeretem az új karakterrel, egészen egyszerűen azért, mert jobban kézre áll.

Én adtam neki még egy esélyt, és nem bántam meg. Te adsz neki még egyet?

Tetszik(9)Nem tetszik(0)