WoW Forever béta…WoW Forever megjelenés…

Ezer alatt lesz

♥ 0

Nem hallom, mert zörög a sárhányó

June 20th, 2011 by Hancu

Alighanem az utolsó tier 11-es raid achievementes hír jön, a Game is not overnek első magyarként (és world 36. ) sikerült lenyomni a Cant hear you over the sound of how awesome I am öcsit, ami azt takarja, hogy Sinersta első pullra, egyetlen halott nélkül. És mivel heti egy lövés van csak rá, nem annyira könnyű, a következő legnehezebbnek számító raid öcsi ebből a tierből a Stay Chill, és 200 felett van a guildek száma, akik megcsinálták. Gratula, és tessék izzítani a Progressz teherűrhajó hajtóműveit, mert még egy reset, és újra indul a verseny.

♥ 0

Régen Minden Jobb Volt

June 20th, 2011 by Hancu

Most, hogy már több mint öt éves a FS, beléptünk abba a korba, hogy lehet visszatekintős posztokat csinálni arról, hogy miről írtunk az adott napon, 1-2-3-4-5 évvel ezelőtt. Aztán vagy tanulságos lesz, vagy nem, és vagy eszembe jut majd máskor is ilyen posztot csinálni, vagy nem.

Öt éve, 2006. június 20-án teljes éppen a tetőfokára hágott az izgalom, mert másnap jött az 1.11-es patch, benne Naxxramas, a vanilla idők utolsó, és egyben legkeményebb raidje, valamint az utolsó 40-fős raid a játékban. És azt is bejelentették , hogy hamarosan jön a szerverek közti fizetős transzfer lehetősége.…

♥ 0

Vasárnapi hírmorzsák

June 19th, 2011 by Attila1234

A 9. PVP szezon vége június 22. helyett június 29. lesz. Valószínű, hogy már nem fog tovább csúszni a szezon zárása, és ezen a napon megkapjuk a Firelands patch-et is. A WoWHeadre felkerültek a Hyjales napi qustek második fázisának a leírása is. Ide tessék fáradni! Egy az interneten terjedő hír szerint végre Kínában engedélyezték a Cataclysmet is. Állítólag július közepétől vethetik rá magukat a kínai sporttársak. A végére pedig egy fantasztikus fan art Osptól , a kép címe: Welcome to Tirisfal Glades.

♥ 0

Csináljunk ma olyat, amit megbánunk majd holnap

June 18th, 2011 by Attila1234

Akkor ma este buli! Néhány fontos tudnivaló a bulival kapcsolatban. A helyszín tehát a korábban meghirdetett Kertem helyett a Dürer Kert lesz. Nincs sokkal messzebb, és ott biztos, hogy nem fogunk elázni, ha esetleg esni kezd az eső. Hancu, a haverok, meg én már 6-tól ott fogunk ücsörögni, de asztalt nem foglaltunk! Egész egyszerűen azért, mert nem tudjuk, hogy mennyien leszünk. Ez nem lesz probléma, mivel a Dürer elég nagy, és 6 körül még igencsak pang. Szóval, ha jössz, jöttök 6-ra, akkor lesz széked, asztalod. Mi mást mondhatnék? Aki már volt ilyen bulin, az tudja, mire számíthat,…

♥ 0

Az otthon melege

June 17th, 2011 by Attila1234

A Blizzard megváltoztatta az autentikációs rendszert, aminek hatására ma sokan tapasztalhatták, hogy a játék nem kéri a kódot. A változtatás lényege az , hogy a WoW csak akkor kéri a az auth. kódot, ha nem a megszokott helyről jelentkeztél be. Tehát, ha rendszerint otthon játszol, akkor nem kell az authenticator, de ha valaki megpróbál máshol belépni, akkor természetesen ismét kell a token. Kis kényelmi funkció ez.

If you use an authenticator – and we hope you do – you may soon notice that an authenticator prompt may not appear with every login. We’ve recently updated our authenticatio…

♥ 0

Június 29

June 17th, 2011 by Hancu

A 4.2 patch élesítésének hivatalos dátuma (a képen a 28 az amerikaiakra vonatkozik). Addig még van másfél reset lenyomni a hiányzó hc módokat és raid achievementeket, beszerezni az utolsó bis itemeket, felhalmozni azokat a cuccokat, amikből rettenetes AH-armageddont és százezer százalékos hasznot vársz a patch után, és persze meggyőzni a guildmastered, hogy te érdemled meg legjobban a firelandses legendaryt.

Ja, és ennyi időd van még a Firelands BL tippjátékunkra is jelentkezni (lehet nyerni egy monitort, emlékszünk ugye?)

♥ 0

Még mindig

June 17th, 2011 by Attila1234

Tegnap este is kapott némi frissítést a 4.2-es patch notes. Mazsolázzunk egy kicsit!

Death Knight

♥ 0

Mit miért

Mit miért

Ghostcrawler legújabb agymenésében megpróbált magyarázatot adni arra, hogy milyen szempontok mentén változtattak az egyes karakterosztályokon. Súlyos anyag, fontos infók, le kéne fordítani, de sajnos lusta vagyok. UPDATE!! Pooka Mester a profik hűvös nyugalmával állt az anyaghoz, és gyorsan lefordította nekünk. Köszönjük szépen!

Tisztában vagyunk vele, hogy a nyers patch infó nem mindig ad elégséges magyarázatot a játékban bekövetkező változások okaira, szóval úgy döntöttünk, rászánunk egy kis időt arra, hogy elmagyarázzuk, milyen logikát is követtünk a 4.2-es „Rage of Firelands” patchben bekövetkező buff…

♥ 0

Surfin bird

June 17th, 2011 by Hancu

Mindjárt itt van Firelands, úgyhogy kicsit felpörgetjük előzetes raiderfejtágító sorozatunkat. Alysrazor jön, vagyis a bazi nagy madár, guide a Learntoraidtől, zene természetesen a témába vágóan a Trashmentől . A-well-a, don’t you know about the bird, well, everybody’s talking about the bird.

♥ 0

Piros betűs részek

Piros betűs részek

Az este megint bekerült néhány új infó és frissítés a PTR patch notes-ba. Nézzük!

General

♥ 0

Rogue 4.2

Rogue 4.2

Cloak of Shadows cooldown is now 2 minutes, up from 90 seconds. In addition, Cloak of Shadows is no longer on the global cooldown. Combat Readiness and Cloak of Shadows now share a cooldown. Blind duration against enemy NPCs is now 1 minute, while the duration against players remains 8 seconds. Stealth now once again begins its cooldown once the rogue leaves Stealth. Talent Specializations Assassination Assassin’s Resolve damage bonus has been increased to 20%, up from 15%. Vile Poisons now increases poison damage by 12/24/36%, up from 7/14/20%. Combat Savage Combat now increases…

♥ 0

Shaman 4.2

Shaman 4.2

Fire Nova damage has been increased by 15%. Lightning Shield and Water Shield can no longer be dispelled. Unleash Elements is now in the Nature school, and thus can no longer be used if a shaman’s Nature school has been locked out. Water Shield has had its internal cooldown reduced to 3.5 seconds, once again matching other shields. The amount of mana restored when Water Shield procs has been reduced by 50%. Talent Specializations Elemental Call of Flame now also causes Fire Nova to add 3/6 seconds to the duration of Flame Shock auras on targets that Fire Nova damages. Lava Flows now gran…