WoW Forever béta…WoW Forever megjelenés…

Ezer alatt lesz

♥ 0

Némaságra kárhoztatva

A patch megjelenése után nagy meglepetésben lehet része azoknak a játékosoknak, akik túlzásba vitték a jópofizást a WoW chat vonalain. Ha egy játékost megfelelő számban nyomnak fel a többiek a Blizzardnál tahó nem megfelelő viselkedés miatt, jó esélye van rá, hogy egy ideig nem fogja tudni kihasználni a WoW-os kommunikációs csatornák jelentős részét, sőt még invite-okat se tud majd küldeni. A büntetés jogosságát először természetesen a game masterek fogják kivizsgálni, és ezután fogják meghozni a döntést. Első alkalommal 24 órás bant kaphat az ember, de ha ismét rosszaságon kapják az illetőt, ez az idő duplázódik…

♥ 0

Pokémon stream!

Van ez az új mobillal-járkálj-sokat játék, a Pokémon Go, amely egy új őrületet indított a fél világon, az egekre repítve a Nintendo cég részvényeit. A magyar Index címlapjára is eljutott egy terjedelmesebb cikk során.

És ma reggel megjelentek a Twitch streamek is. A Tempostorm/Hearthstone Reynad streamjét például 18 ezren nézik: járkál össze-vissza az utcákon, fogdossa a Pokémonokat, ahol is hajnali háromkor szinte minden szembejövő random ember pokémon got játszik.

The hype is real.

♥ 0

És mi újság a Warcraft filmmel?

Régen írtam már a Warcraft filmről. Akkor is arról kellett beszámolnom, hogy negatív csúcsokat döntött az USA-ban. De, ma talán egy kicsit pozitívabban tudok nyilatkozni.

A lényeg, a film elérte a $430 millió bevételt, és DVD-n még meg sem jelent, bár már előrendelhető . Ezzel az eredménnyel, amely egyelőre elmarad a várt $450-500 milliótól, a Warcraft film lett minden idők pénzügyileg legsikeresebb játékadaptáció filmje , megelőzve az eddigi csúcstartót a Prince of Persia $336 millióját! És mindezt úgy érte el a film, hogy a kritikusok nagyon lehúzták (Rotten Tomatoes 29% , Metacritic 32 ) és ennek megfelelően az…

♥ 0

HS Meta 2 hónappal később – Warrior

Bizony, már több, mint 2 hónapja jelent meg a Whispers of the Old Gods, és lassan ki lehet jelenteni, hogy a meta, vagyis a játékbeli egyensúly nagyjából rendeződött a legközelebbi kalandig/kiegészítőig.

Cikkeztünk már a legerősebb dekkekről, s most elkezdem sorra venni az összes kasztot. Mit kaptak/mit veszítettek és milyen paklikkal életképesek a jelenlegi metában.

Azt mindenesetre szögezzük le, hogy a HS-ben nincsen klasszikus kő – papír – olló – wizard – spock kör. A egyedüli Control/C’thun Warrior – Freeze Mage párbajon kívül (ahol is a warriornak 80% felett van a győzelmi esélye) nincs olyan, hogy lefutott me…

♥ 0

Szinte már kezdődik a Legion

Azok akik már nagyon várják a Lángoló Légió 34523527. visszatérését, és szeretnének pár hónapig naponta szétrúgni pár démon segget, azoknak jó hírem van. Pillanatokra, de már elérhető a Legion nyújtotta élmény kábé 90%-a, legalábbis ami az első hónapot illeti. Egyes szervereken már a következő élményben lehet részünk amikor megpróbálunk bejelentkezni:

♥ 0

A Warcraft utcái

A Warcraft utcái

A Blizzard már egy ideje együttműködik az ARTtitude street art csapatával abból a célból, hogy minél több WoW témájú graffiti szülessen európai városok utcáin. Márciusban London kapott egy pofás Night Elf témájú graffitit, azóta pedig Párizsban és Amszterdamban is születtek alkotások. Az alkotási folyamatot szorgosan dokumentálta a csapat, ezekből jöjjön most egy összeállítás.

♥ 0

A PVP szezon vége

Közeleg a Warlords éra vége, aminek az egyik jele az is, hogy hamarosan lezárul a 3. Warlords aréna szezon. Pontosan 10 nap múlva, július 19-én. Ezután a szokásos eljárás következik: A Blizzard szerverei kiszámolják, hogy kinek milyen jutalmak járnak, a játékosok két hétig nem transferelgetnek, a Honor és a Conquest pontokból pedig zsozsó lesz. Ebből a hírből a Legion patch megjelenési időpontjára is lehet következtetni, ami bármi lehet. 😀 Ha a Blizzard tartja magát a hagyományokhoz, akkor bizony augusztus 3-ig kell várni, de volt olyan is, hogy csak egy hét telt el az aréna szezon vége és a következő patch közö…

♥ 0

Gyűjtőknek

Vastag pénztárcájú és fanatikus Warcraft rajongók biztos örömmel fogják venni a hírét annak, hogy a Legendary Pictures és a Gentle Giant Ltd együttműködésének köszönhetően nagyszerű Warcraft figurák (inkább szobrok ezek) fognak hamarosan megjelenni. A film öt négy főszereplőjéről készültek figurák, amiket meglehetősen borsos áron lehet most előrendelni. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy ezek nem épp az éjjeli szekrényre való darabok, a 600 dolcsis Gul’dan például 46 cm magas, a kidolgozottságuk pedig eléggé egyértelműen utal a minőségi munkára.

♥ 0

Soon

Ugyan még mindig nincs hivatalos megjelenési időpontja a 7.0.3-ás Legion patch-nek, a Blizzard azért már buzgón hirdeti , hogy hamarosan megérkezik. Két-három hét és itt lesz. Annyi biztos, hogy az előrendelők legkésőbb augusztus 17-én indíthatnak Demon Huntert, várhatóan augusztus második vagy harmadik hetében. Addig is egy kis ízelítő tartalomból.

The skies over Azeroth are growing darker. . . .

The Legion pre-expansion patch is coming soon, and we wanted to give you a heads up about what to expect—and when you can expect it.

♥ 0

Artifactok és Class Order Hall küldetések

Artifactok és Class Order Hall küldetések

UPDATE Megérkezett a tegnap esti adás ismétlése, amiből kiválogattam a számomra érdekesebb infókat. Aki ennél többre vágy, látogassa meg az MMO-Championt , ahol kint van az összes izgalmas részlet.

A Legion megjelenésekor minden artifactnak lesz egy alap megjelenése, amit többféle módo is lehet majd upgrade-elni. PVP-n és PVE-n keresztül egyaránt. Későbbi patch-ekben lesznek majd új megjelenések. Lehet majd respeccel az artifactokat, de költséges mulatság lesz, de ez nem dráma, mert erre nem igazán lesz szükség. Az első 12 trait viszonylag olcsó lesz, a többi viszont…

♥ 0

Turbine kirúgá… azaz átszervezés

Alighanem ez az utolsó szög a Lord of the Rings Online (és a Dungeons & Dragons Online, ha azzal játszik még valaki) koporsójába – tegnap röppent fel a hír Twitteren, hogy a Turbine kirak pár alkalmazottat. Nos, ma reggelre ezt a WB megerősítette: átszervezések miatt a csapat jó részétől megválnak, és mobil fejlesztő stúdióvá alakulnak. Persze jöttek az ígéretek, hogy a két említett játék továbbra is megy majd, a hogy eddig, de ezt erősen kétlem – már az előző átszervezés is sokat ártott a játéknak (class developerek megszűntek). Az időzítés is gyanús, most jelent meg a legújabb frissítés, benne egy új raiddel (é…

♥ 0

Elő-Gul’dan gigapeccs

A szokásosnál nagyobb patch van készülőben, amely először csak a PTR-re került ki két napja. Arról már írtam, hogy először itt jelenik meg Gul’dan, de a patch maga tartogat számunkra egy rakás más változtatást is. Nem utolsó sorban 26 herot érint a változtatások hatalmas listára.

Ami picit meglepett az az, hogy a játék most már támogatja a DirectX 11-et, illetve kapott egy kis grafikai tuningot is amivel most nagyobb FPS-t kéne elméletileg produkálnia. Sőt, a játék most már azt is mutatni fogja nekünk, hogy ha a számítógépünk processzora nem az elérhető maximálison pörög, például túlmelegedés miatt.

A játék UI-ja m…