Khrys Mester eleget tett tegnapi felhívásunknak, és boszorkányos fürgeséggel lefordította a Li Li’s Travel Journal című sorozat első részét. Remélem, hogy lelkesedése kitart, és elküldi nekünk a sorozot következő részeit is. Természetesen van PDF verzió is, amit innen lehet lekapni.
Li Li útinaplója
Az élet egy kaland.
Chen bácsi ezt írta nekem egyszer egy levélben. Bölcs tanács, bár az én popom (jó ég tudja mi lehet ez…) Chon Po, nem igy gondolja. Ő azt mondja, túl sok időt töltök a külvilágról való álmodozással, nem törődve a sok csodájával és szépségével a Vándorló Szigetnek. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne – én igenis szeretem, ahonnan származom.
Épp azért kezdtem bele ebbe a történetbe, mert rájöttem, hogy ha olyan nagy felfedező szeretnék lenni, mint Chen bácsi volt, el kell kezdenem az utazásaimról írni, ahogyan ő is tette egykor. Miért nem otthon kezdődik? Talán egy nap a könyvem a Nagy Könyvtárban köt ki Chen bácsi levelei mellett. Még jobb, egyszer talán a gyerekek olvassák majd a történetemet Stormwindben, Orgrimmarban, vagy más távoli tájakon, így tanulva a fajtámról, a kultúránkról és mindarról, ami olyan nagyszerűvé teszi ezt a helyet.
De mindent csak szép sorjában: a bevezetés. A Nagy Teknősön, Shen-zin Su-n születtem, aki úgy is ismert, mint a Vándorló sziget. Manapság a legtöbb pandaren csak a hátsóján ül és ugyanazokat a régi történeteket mesélik. De ez nem mindig volt így. Őseinknek a vérükben volt a kalandozás. Számukra minden nap a szigeten egy esély volt, hogy új dolgokat láss, hogy új történeteket alkoss!
Amikor ezt írom Chen bácsi éppen ezt az utat követi valahol a világban, és nem ő az egyetlen. Az Utazók Ösvénye engem is hív, és itt az idő, hogy válaszoljak neki!
Li Li Stormshout vagyok, és ez a Vándorló Sziget.
Első bejegyzés: Vissza az alapokhoz.
Úgy döntöttem, hogy a „Vándorlók Útja” alapján fogom bemutatni, amiről Chen bácsikám oly sokat írt a leveleiben. Nagyjából ez lényege, hogy lépésről lépésre haladsz, bemutatsz mindent magad körül, beszélsz mindenkivel, akivel találkozol, és beleásod magad minden részletbe.
Pár gondolat után, ott fogom kezdeni a történetemet, ahol eleinte tanultam a sziget történetéről: a Dawning Span-nál. Ez a masszív kőhíd magas húzódik a hegyek fölött, a sziget közepénél. Ennek a tetejéről tökéletes a rálátás a délen elterülő smaragd Pei-Wu erdőre. Egyszerűen lélegzetelállító innen!
De nem a látványért jöttem ide. Egy kis tanterem felé veszem az irányt, ami a híd alá épült. A legtöbb bocsi itt tanul Liu Lang-ról, az első pandaren felfedezőről (bár én elsőször Chen bácsi egyik levelében hallottam róla először). Ez a szoba most is lelkes bocsokkal van tele, akiknek éppen Liu Lang történetét mondja egy pár Lorewalker. Ilyenkor leülök, becsukom a szemem, és elképzelem, hogy most hallom először ezt a mesét.
Liu Lang történetét hallgatva úgy éreztem minden lehetséges! Ezzel az inspirációval érkeztem a Temple of Five Dawns-hoz (Öt Hajnal Temploma… most komolyan fordítsam?), a csillogó toronyhoz a sziget szívében. Belépve ebbe a hatalmas épületbe az embernek olyan érzése van, mintha egy másik világba lépne. A mennyezetről eső szitál, a ruhámat lágy szellő fújdogálja, és annak ellenére, hogy kint csípős a levegő, itt bent olyan meleg van, mintha nyár lenne.
A Lorewalkerek azt mondják, ahogy Shen-zin Su növekszik, úgy nő a templom is, mintha az épület maga is az Óriás Teknős rész lenne. Ez egy szent hely, és bizony okkal. A templom ad otthont a vidék négy ősi szellemének: Shunak (víz), Wugounak (föld), Huonak (tűz), valamint Dafengnak (levegő). Amíg ők itt épek és egészségesek, addig az időjárás békés, és az évszakok is rendben váltakoznak.
A templom maga tele van bölcs tanácsokkal, és ritka csecsebecsékkel, de az, ami engem a leginkább érdekel az Liu Lang szobra az első emeleten. Ahogy ránéztem rögtön eszembe jutott a rengeteg nagy tett, amit véghezvitt. Nagyon merész volt, hogy azt tette, amit tett (nehéz ezt a mondatot fordítani). Amerre csak járt mindenhová követte őt a kaland, még idehaza is.
Shang Xi mesterbe ütköztem miközben elhagytam a templomot. Errefelé ő a nagy ágyú, egy bátor és nemes panda, aki nem csak a fiatal pandareneket, de az öregeket is mentorálja. Már megszámolni sem tudom hányszor kerültem bajba errefele, de Shang mindig megbocsátott nekem (leszámítva azt az egy alkalmat, amikor a teájába a vizet az elátkozott medencéknél a „borz medencéből” hoztam.) Mindenestre most jó hangulatban volt, szóval letámadtam pár kérdéssel, amik régóta nem hagytak nyugodni: Mit tenne Liu Lang ha még mindig élne? Hol találna kalandokat a szigeten?
„Miért nem kérdezed meg tőle?” válaszolta Master Xi, mutatott hátra a szoborra. Erre nem is nagyon gondoltam szóval adtam egy neki egy esélyt. Nem nagyon számítottam válaszokra. De most mégis kaptam egyet!
A szellem Shu biztosan figyelt. A kis fickó felugrott Liu Lang vállára és elejtett egy csepp vizet, ami elterült a padlón. Egy pillanattal később a tócsa megmozdult. Úgy siklott ki a templom bejáratán, mintha élne, aztán lesiklott a templom lépcsőin odakint.
Követtem a tócsát amilyen gyorsan csak tudtam, amíg el nem értem a széles völgyet, északra a templomtól. Sosem kérdeztem a vizet merre tart; az elrontotta volna a meglepetést. Épp, mint Chen, lépésről lépésre haladok az utazásomon!
Folytatása következik…
12 korábbi hozzászólás
Archív hozzászólások, a Wayback Machine-ből visszaszedve.