Egy kis offtopic iromány, mert nem wowos a történet, de hát én írtam, na. A Cascade/Roodie kettősnek tetszett, remélem nektek is.

Réges régen történt ez, sok-sok emberöltővel ezelőtt, még mielőtt akár Hancu is megszülethetett volna:

Éltem én.

Országokat felperzselő,

Királyságokat rombadöntő,

Lovagok százait elpusztító bestiaként tartottak számon. És meg kell mondjam, ez _pontosan_ így volt.

Nevemmel gyakran ijesztgették a környékbeli gyerekeket ha rendetlenek voltak és mondjuk nem akartak aludni:

„Alszol most, vagy eljön érted Nestesbulzibar!”.

Az az igazság, hogy ha véletlenül meghalt is egy-két gyerkőc évenkénti vérengzésem nyomán nem igazán érdekelt hogy jól viselkedett-e vagy sem. Én voltam a virgács.

A másik, hogy a nevem egyszerűen Ness, de azt nem tartották elég gonoszan hangzónak, így az emberek megtoldották néhány szótaggal. Középkori tömegmédia.. hitted volna?

Cirka 300 év után rájöttem, hogy ezt a kisded játékot már vagy egy évszázada elég gépiesen csinálom, vagyis meguntam. Átálltam a hercegnőt elrablós, váltságdíjat kérős szórakozásra.

Egyszeriben megszaporodtak az ellenem törő hadseregek, bérgyilkosok (hátba akartak szúrni… backstab!) támadásainak száma.. Nem mellékesen valami ok folytán kincstáram gyors ütemben telítődött és gyarapodott. Az uralkodók előbb-utóbb belátták próbálkozásaik hiábavalóságát és fizettek. Ez a korszak volt a Reneszánsz, újjászülettem.

Egy véres őszi délután éreztem, hogy eljött az ideje egy hosszabb nyugalmi időszaknak. Hosszú, mély, nyugodt álmot akartam. Kapóra jött, hogy bejött barlangomba vakmerően egy György nevű fickó. Miután egy csuklóból elindított legyintéssel a falhoz vágtam gyengéden és csak egy picit nyekkent, felajánlottam egy számára roppant előnyös, visszautasíthatatlan ajánlatot (Az egyik pontja az, hogy ha nem fogadja el, az életével fizet.). Persze, hogy beleegyezett.

Bevonult a történelembe, mint a nagy Sárkányölő, én meg mehettem aludni. Az a szegény bálna, ami a szívét adta kölcsön ehhez az ’álhalál’ akcióhoz… nos, vannak elkerülhetetlen veszteségek.

Teltek, múltak az évek és én békésen szundikáltam. Igen, néha horkoltam is.

Elvoltam volna még néhány századot így, ha nem talált volna rám néhány kíváncsi barlangász.

Azok a senkiházi tolvajok “hirtelen” felindulásból ellopták az összes kincsemet. Miután kipucolták a kincstáramat, vették a bátorságot és értesítették a sajtót is…

Az ébredésem nem tartozott a legjobbak közé. Szerintem nincs olyan ember (pláne sárkány) a Földön aki örülne annak, hogy édes marhakergetős álmából kattogásokra és villanásokra kell felébrednie az éjszaka közepén és közvetlenül a pofája előtt tucatnyi fotós vadul fényképez..

Adok egy kis időt gondolkozni..

* tik tak *

* tik tak *

* tücsökciripelés *

* tik tak *

Ugye, hogy igazam van?

Na, én erre ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem még vadabbul kezdték el nyomkodni a kezükben lévő villogókat. Öt percig még azt se tudtam hol vagyok, ki vagyok és mit csinálok. Ennyire szétflasheltek..

Aztán… éreztem egy erőt, amely megállíthatatlan volt.. korgott a gyomrom. Nem csoda, vagy 400 éve nem ettem semmit. Felkaptam az első kézre eső embert és nyamm. Ordított, de éhségem előbbre való volt. Ezek meg nemhogy elfutottak volna.. még vadabbul villogtak. Csodálkoztam is hogy miféle népség ez. Ahhoz szoktam, hogy miután megeszem az egyiket a többi lélekvesztve fusson el közben meg ordibáljon torkaszakadtából. Nagyjából így: „ááoáááohoáááá”

Najó, egye fene jöhet a következő. Úgyis éhes vagyok: gyere cipó, hammbekaplak. Erre már berezeltek és kifutottak. Miután éhségemet csillapítottam körülnéztem alvóhelyemen. Valami hiányérzetem volt. Tudtam hogy valami nagyon fontos hiányzik ebből a teremből.. A kincseim! Elvitték mind! :´(

Dühömben felordítottam és toporogtam, toporzékoltam. Az újságok ezt úgy írták le hogy ’A szörnyű bestia megevett két embert aztán győzedelmesen felordított’. Miután lecsillapodtam, elhatároztam, hogy a tolvajokat előkerítem és széjjelszaggatom őket… kitörtem a barlang falát és csináltam néhány sárkány-stílusú feszítést. A sok alvás miatt egészen elgémberedtek a tagjaim. Pislogva néztek az emberek, várták talán hogy megegyek még néhányat közülük? Megszólaltam az általam oly rég beszélt skót nyelven.

Azt beszélik, az emberek ezt hallották: „Há’ hunon valának azok á sunyernyák genyó baribasztaszók?”

Mindenki úgy áll mint ha sóvá dermedt volna.. ezek még nem láttak beszélő sárkányt? Szépen tagoltan elmondtam még egyszer a kérdést, óangolul:

„Mondám… hun va lá nak azok, kik el vi vé a ra nyam?”

’A félelmetes bestia beszél!’ ’Beszélő őshüllő a múltból’ ’Pofázó zsarnokgyík!’

Az utóbbi főcím túlságosan nem tetszett nekem, de úgy látszik nagy szenzáció vagyok. Így is lett, jöttek az újságok, tévécsatornák szerte a világból és interjúkat kértek tőlem. Türelmes voltam, most az egyszer.

Eljött az idő, amikor az egyik műsorban egybekerültem a barlangászokkal akik felfedeztek.

Nagy szerényen beszámoltak arról hogy megtalálásom életük legnagyobb szerencséje mert így az interjúk bevételeiből meggazdagodtak.

„Az aranyam? _AZ_ hol van?” – Addigra már elsajátítottam a modern angolt, btw.

„Egy peták aranyat se találtunk..” – mondta az egyik

„Most azt hiszed te halandó kis féreg, hogy ilyen csóró sárkány vagyok, hogy nincs kincstáram? Halljam hova rejtettétek el”

Katt, beindítottam a sárkánymágiámat ami azt vizsgálta hogy az illető hazudik-e.

„Így találtuk meg a sárkányt, nem tudjuk miről beszél ez”

Hazudik! Akkorát ordítottam mint soha. Igen ezek lopták el a kincsem. Még egy utolsó ellenőrző kérdés (mielőtt megdöglend mind):

„Ha azt mondom, hogy tudom, hogy ti loptátok el az aranyamat, na ahhoz mit szóltok?”

„Öööö… hát nem mi vótunk!”

Meg se vártam a válasz végét. Rájuk vetettem magam. Úsztam a levegőben feléjük ugrásom nyomán.

A továbbiakban.. mondjuk azt hogy rendeztem egy kis vérfürdőt. Meg okoztam egy 4.6-s erősségű földrengést a környéken.. Utólag rádöbbentem hogy ki kellett volna szedni belőlük, hogy hova is rejtették el.. De késő bánat, akkor _nagyon_ jól esett, hogy széttéphettem őket.

Mellékesen megjegyzem, hogy a hatóságok nem mertek letartóztatni, de barlangom környékét teleplakátolták figyelmeztető feliratokkal mely szerint a környéken veszélyes fenevad, igazi nevén ’Draconus Rex’ garázdálkodik.

’Bosszúálló Sárkány!’ ’Az arany rejtélye’ ’Vérfüdő!’ ’A sárkány kincsének átka’

Mindig az utolsó cikkről írok, mert az a legérdekesebb. Ebben ugyanis arról értekeztek, hogy a kincsemen egy átok ül.

Naná, én.

És arról is írt a cikk, hogy nyomorult sors vár a kincsemet birtoklókra. Van benne igazság, kétségtelenül.

Szomorúan vettem tudomásul, hogy a világon jelentősen megcsappantak a hercegnők. Alig néhány várja elkerülhetetlen sorsát: elrabolja egy _bizonyos_ gonosz sárkány és váltságdíjat kérjen értük.

Szomorú.

De legalább van, így kinéztem egy Valeriana nevű királylányt, Wallance Királyság jövendő uralkodóját.

Utánaolvastam és kiderült, hogy mesterien tud főzni, meghogy 10 nyelven beszél és feketeöves karatés. Talpraesett a csaj, első áldozatnak nem is rossz.

A médiával üzentem hogy néhány napon belül ellátogatok a királyságba. Meglepően sokkal gyorsabb volt ez az egész hercehurca, mint a középkori futáros üzenetküldés.

Ezen csodálkoztam, meg hogy azon is, hogy az uralkodó üzente: sok szeretettel várnak kicsiny országukban. Ezek az emberek teljesen megőrültek? Még csak meg se fordult volna a fejükben az a gondolat,  hogy országuk hercegnőjét akarom elrabolni? De ha már így várnak, akkor szíves örömest megyek, ha nem.. nos akkor is mentem volna.. elvégre:

Sárkány vagyok, teszek az emberi etikettre.

Így történt, hogy egy szép tavaszi napon, amikor a madarak csiripeltek, a nap békésen sütött a horizonton szárnyra kaptam, s a tavasz üde illatával átitatott szeleken suhantam túszt ejteni.

Útközben gondolkoztam. ’Ha ezek az emberek ilyen ostobák, hogy szeretettel várnak, akkor a szokásos módszert próbálom ki rajtuk. Kíváncsi vagyok bedőlnek-e neki.’

Beérve Wallance légterébe egy helikopter elém vágott és elvezetett a leszállópályáig, ami egy nagy rét volt. Én próbáltam gyengéden leszállni, de megkopott tudásom még nem jött vissza teljesen. A hosszú repüléstől és szárnycsapkodástól nagyon elfáradtam, így kicsit durván értem földet. Rosszindulatú tudósítások szerint jóindulattal meteor-becsapódásnak lehetne nevezni ahogy megérkeztem.

De tekintsünk el ettől az apró dologtól és folytassuk a történetet.

Miután megérkeztem, belekezdtem a varázslatomba ami emberi alakba zár engem. Ez csak természetes, sárkányként elég nehezen tudnék közlekedni bárhol. Régen volt is egy ilyen mondás az én időmben: Mint sárkány őrjöngése a várban. Nem örültem, amikor ennek megtudtam az újkeletű verzióját, ami egy elefántról és valami porcelánboltról szólt.

Szépen össze is mentem, de valamit nagyon elnézhettem a kántálás során, mert villogó szemű, lángoló hajú ősállat férfimacsó helyett csak simán valami közönséges pasas lett belőlem. Hajam fekete volt de nem lángolt, szemem színe vörösesbarna lett, de nem égett a gonoszság tüzében… _Valami_ nagyon nem stimmelt.