A végzet árnyai
1. rész: Az Ima
2. rész: A Nerfbat Lesújt
3. rész: Mindörökké Retribution!
A Horda a félelmetes paladinok ellen a végső megoldás mellett döntött. Megidézve a nagy Goblin avatárt, a fény lovagjaira isteni büntetést mértek. Mamlasz, a paladin élete majdnem véget ért, amikor gyanútlanul belépve a Warsong Gulch-ba majdnem legankelte őt egy büdös ork. Zug zug! Arathi csatájában szintén veszített, s amikor becsatlakozott az Alterac-völgyért folyó harcokba, találkozott a leecherekkel, s saját szemével látta Vandar halálát.
4. Fejezet
Az átok
Csendes éjszaka köszöntött Barrens vidékére. A puszta csendjét csak nagy ritkán a sötétség ragadozóinak vonyításai törik meg, ha valaki volt olyan előrelátó és előzőleg kilépett a general csatiról.
Az öreg sámán emlékeiben felidézte régi, ócska kunyhóját, s ránézett mostani lakjára, egy kisebb erődre, amelynek falát a győzedelmes hordások által elhozott skalpok díszítették.
Attól a bizonyos naptól kezdve élete gyökeresen megváltozott. Nevét a legendás Grom Hellscreammel egy szinten emlegették. Számtalan csatában vezette győzelemre fiait, aratott a stormstrike, hívására az ég villámlott és lecsapott a hitvány emberekre. Érezte már, hogy nem sok ideje maradt hátra ezen a világon. Utolsó napjait itt fogja eltölteni majd, ahol a Horda tagjai tisztelik, és hősnek kijáró tisztelettel fogadják.
Felnézett, s köszönetet mormolt a 4 őselemnek, amelyek a világot alkotják.
Miután végzett, becsoszogott meleg otthonába. Egy hatalmas szobába lépett, melynek fala telis-tele volt allis trófeákkal, törött paladin fegyverekkel, páncélokkal, sisakokkal. – Valaha hatalmas erejének kézzelfogható bizonyítékai.
Középen, a tűz felett függő kondérjában már rotyogott a víz. Egyik bőrerszényéből kivett néhány levelet – szárított gyógynövény, amit még a Wailing Cavernsben gyűjtött be sok tavasszal ezelőtt. -, és beleszórta a vízbe. Mélyet lélegzett a keletkező kékes gőzből, amely eltompította érzékeit, s kiszívta végtagjaiból az erőt. Nem tudott megállni elgyengülő lábain, így ledőlt a nagy halom szőrmére, amely kényelmes fekhelyként szolgált. Kinyújtotta kezét, felemelt egy üveg mojó-t és hörpintett belőle. Hagyta, hogy az ital bejárja egész testét, felmelegítse csontjait s átadta magát a békés álomvilágnak.
- Eljött az idő.
A hang olyan ismerős volt. Emlékeket hozott magával a rémes múltból. Felébredt, kinyitotta szemét, felállt s meglátta őt. Térdre esett a jelenség előtt, hangja megtelt félelemmel.
- Uram!
A Goblin állt a sámán előtt, kezében Nerfbat. Arcán az a félelmetes vigyor, amely már annyi szerencsétlenséget hozott e világra.
- Mindennek megvan az ára. Néped szenvedni fog az átok alatt, amelyet balgán rájuk idézted kéréseddel. Már megmondtam annak idején… eljött az idő, hogy valóra váltsam.
Az öreg troll a földet súrolva kérlelte a jelenést:
- Kérlek Uram! Kérve kérlek, rám mondd el az átkot, kegyelmezz népemnek!
- HALLGASS!
Az éji madarak énekét felváltotta a távoli mennydörgés moraja, az égen villámok cikáztak, jelezve az isten mérgét, aki zavartalanul folytatta beszédét:
- Egész néped fogja nyögni a tévedésed, sámán! Az hiszed, a te életed ér annyit?!
A Goblin két lépést tett oldalra, feltárva egy alakot, amely addig csöndben várakozott. Emberszerű volt, szőke haja hosszan hullámzott, de a sötétben is lehetett látni szemét, amely démoni zöld színben ragyogott. Vékony teste olyan törékenynek tűnt, mint ha egy erősebb érintéstől is összetörne. Fülei az éjelfekhez hasonlóan hosszúak és hegyesek, de mégis nagyban különbözött tőlük. Páncélt viselt, amely alig fedte testét és minden lépésénél nyikorgott, ahogy a szobában össze-vissza mászkált.
- Uram…? – a sámán nem értette az egészet. Mit keres itt ez az elfszerű lény, amely szemtelenül a személyes dolgai között turkált? – Mi ez… ki ő, uram?
A goblin mintha észre se vette volna a sámán kérdését. Nézte a lányt, ahogy az szétdobálta a sámán üvegeit és kenőcseit. Gonosz vigyorral ajkán válaszolt:
- Ő Csodahíl. A Hordához fog csatlakozni népével együtt. Ő képviseli a vérelfeket. Szép, csinos és vonzani fogja a sok pistikét, akik nem olyan tanultak és műveltek, mint az átlag hordás…
Magához hívta az elfet egy intéssel.
- Mondd csak el, milyen kasztot választottál, édes.
A lány arca felragyogott, s büszkén válaszolt:
- Paladin vagyok, lol! Holy speccel!!44
A sámánon eluralkodott a pánik.
- De uram… ez… ez őrület!
- őrület?! Neeem… Ez itt baaalaaaance!
Aeus – mert ugye ez a zöldbőrű neve – arcán a mosoly még gonoszabb lett, ahogy egy másik dolog az eszébe jutott.
- Továbbá az Allisok megkapják a sámánok félelmetes erejét. Hála neked… háháháhá!
A sámán ezt már nem bírta tovább. Gyengének érezte magát, elhagyta minden ereje. A földre rogyott, s mielőtt a sötétség magába zárta volna, még mindig hallotta a goblin entitás nevetését.
Az éjszaka után a reggel új reményt, s új kezdetet hozott. A napfény átszűrődött a fal résein, megsimogatva a vén troll arcát. Felébredt.
- Rémálom volt tán? Csak az lehetett…
Megnyugtatta magát. Csak egy álom volt az egész… Azonban a törő üvegek csörömpölése gyorsan lerombolta összes hamis reményét az előző éjszakáról. Meglátta az elf lányt az álmából, aki feltúrta az egész herb-készletét.
- Mi a francot csinálsz? – ráförmedt a lányra, miközben megpróbálta kiszedni annak kezéből a drága dreamfoilt.
- OMG! Hagyd a sok sírást. Alkimista vagyok! – s ellökdöste a trollt maga mellől.
Egy hang hívta őt kintről. Kicsoszogott a balkonra, a nyavajás elfen végrehajtandó büntetést későbbre téve.
- Ki szólított? – Rögtön megkapta a választ, ahogy lenézett a tömegre. Orkok, taurenek, élőhalottak és trollok gyülekeztek, az egyik tauren megszólalt:
- Bölcs sámán! Városainkat elözönlötték ezek a lények… akik úgy néznek ki, mint valami nyálelf és ember keverék. Itt szaladgálnak körülöttünk, s ami még rosszabb, paladinok!
Ismerte azt, aki hozzá szólt. Ő is egy volt azok közül, akik annak idején vele együtt mondták el az imát.
- Azt hittük, hogy az allisok megpróbáltak betámadni minket, de amikor fegyvereinkkel lecsaptunk volna rájuk, a játék kidobott azzal a hibaüzenettel, hogy ezek az izék a… szövetségeseink!
A tömeg haragosan felhördült. A tauren folytatta:
- De ez még nem minden! Fiaim az alacsonyabb battlegroundokban találkoztak olyan űr-kecskékkel, akik sámánisztikus erőket használtak! Sosem történt még ilyen, a saját erőinket használták ellen…
Megállt beszéde közben, mivel Csodahíl megjelent, s a troll hátára csimpaszkodott.
- Hé öreg! Adjál 20 ezüstöt skillekre!
A sámán lehajtotta fejét, s válaszolt a tömegnek:
- Testvéreim, szeretteim. Én voltam az, aki ezt a szerencsétlenséget rátok idéztem. Az átok, amit a paladinok legyőzésért el kell szenvednünk. Ez a fizetség… amit most kell megfizetnünk. Bocsánatotokat kérem…
A tömeg zúgolódása egyre hangosabb lett. Szitkok, átkok röpködtek. Az egyik mondat hangja egyre magasabbra hágott:
„Hozzatok tüzet! Égessük el ezt az árulót!”