February 19th, 2011 by Attila1234

Green Grin nem lacafacázott, és lefordította nekünk a Gallywixról szóló remek novellát, 1000 FS! repu a jutalma. Sajnos Green Grin mester csak az írás első felét fordította le, így a második rész feldolgozása másik hősre vár! A könnyebb olvashatóság kedvéért itt figyel a PDF verzió.

Gallywix: Egy Kereskedelmi Herceg szakmai titkai

A szerző bevezetője

Hé, haver. Itt Gallywix Kereskedelmi Herceg. Azért tartod a kezedben ezt a könyvet mert olyan szeretnél lenni mint én. Ki ne szeretne? Nem él nálam hatalmasabb és veszélyesebb goblin. Mindent megadhatok neked, ami a sikerhez szükséges.

Na de először is, egy jogerős baráti figyelmeztetés csak neked.

Ha úgy olvasod ezt a könyvet, hogy még nem vetted meg, az lopás. Azt hiszed a kis beleolvasgatásnak nincsenek áldozatai? Úgy érzed ez jogod, mint vásárló? Akkor fingod sincs semmiről, csaló! Az ilyen ingyenélők vették el a hasznom nagy részét tavaly, megakadályoztak abban, hogy egy ehető bútorzatú szárnyat csináltathassak a palotámban. Most, a csokoládé kanapék meg a kürtös kalács párnák helyett, selyemből készült bútorzatom van. Próbáltál már valaha selymet enni? Tudod, egyáltalán honnan jön az a cucc? Egy kukac pofájából, onnan! Ezen változtatnod kell. Vedd meg a könyvemet, különben az én kirobbanóan jó orvgyilkosaim fognak levadászni úgy, mint egy aljadék tolvaj patkányt.

Micsoda, kételkedsz bennem? Találkoztunk már? Nem üres fenyegetésekkel válsz kereskedelmi herceggé. Ez az állás nem örökletes, mint az a kényelmes királyi munka, ami azoknak a rózsaszín bőrű embereknek van. Ha azt mondom neked, hogy 32 kémem figyeli, ahogy idegesen nyalogatod az ajkaidat épp most, akkor jobb, ha elhiszed haver.

Fölösleges körülnézned. Úgysem látod őket. Ne játssz se az én időmmel se a saját életeddel. Húszezer arany elég olcsó ár az én élettörténetemért. Ha tovább olvasod ennél a mondatnál anélkül, hogy megvetted volna a könyvet, az egész birodalmamat annak fogom szentelni hogy elpusztítsalak téged. Megértettél engem?

Jól van. Most pedig fizesd ki a rohadt árust.

Megvagy? Biztos? Remek. Nos, kösz hogy megvetted a könyvet, balek. A kereskedelem hercege akarsz lenni? Én meg egy hadsereg fel reavert akarok, amiknek az öklükre az arcom van festve, de hát a tárgyalások a Lángoló Légióval befuccsoltak, úgyhogy ’asszem egyikünk sem fogja megkapni amit akar.

Miért nem lehetsz kereskedelmi herceg? Mivel minden hely goblinokkal van töltve akik jobbak nálad, azért. Még nem állsz készen, de ne aggódj. Jó goblinhoz jöttél segítségért.

Talán már hallottál rólam pár pletykát. „Gallywix úgy vált kereskedelmi herceggé, hogy felrobbantotta, elárulta, vagy csak eladta mindazokat, akiket ismert. Amikor a Kajaro hegy kitört, Gallywixnek volt az egyetlen hajója és ő a menekülteknek csak azt az igen-igen alacsony árat számolta fel, amennyit életük során megkerestek. Bezsúfolta  a goblin arisztokrácia csillagait a börtönbe, mint a heringeket és megpróbálta eladni őket rabszolgáknak. Az a szörny Gallywix elárulta az egész faját egy temérdek macaroonért.”

Elég szörnyű ugye?

És akkor mi van? Ez teljesen igaz. Miért hazudnék róla? Soha nem leplezem a dolgokat, amikre büszke vagyok. Ha holnap a világ kettétörne, megvenném a Dark Portalt, vámot szednék, árnak pedig felszámolnám a menekültek utolsó apró pénzeit, a gyűrűiket az ujjaikon, egy harapást a szendvicseikből és egy szerződést mely kötelezi őket egy rakéta kastély építésére Nagrand egén. Ez a goblin módszer! Szolgáltass és követelj! Fogadd el!

De hé. Fizettél a jegyedért és ez az, amit kapsz: a három titkát a legnagyobb kereskedelmi hercegnek amit ez a sárgolyó valaha is látott. Nem fog sokáig tartani, míg elmondom. Igazából, ha átpörgeted a könyvet, láthatod, hogy az utolsó háromszáz oldal régi újságok másolataival és hal rudacskák receptjeivel van tele.

Bocs haver. Nincs pénz visszatérítés.

Első titok: Ne Engedd Senkinek Hogy Elvegye A Sütidet

Azon a napon, amikor tíz éves lettem, átvettem a családi barkács bizniszt ÉS a helyi bűnszövetkezetet. Könnyebb volt, mint eladni egy tükröt egy blood elfnek. Jól figyelj…

A születésnapom úgy indult, mint bármelyik másik reggelem: az apám majdnem megölt.

Nem mintha valaha is szándékában állt volna. Valójában, ez volt a probléma vele. Semmi se ment neki úgy, ahogy ő akarta, ami nem túl vicces, ha az illető robbanóanyagokkal dolgozik. Az egyetlen bolt, amit megengedhetett magának  annyira mélyen benne volt a Drudgetowni nyomornegyed gonosz részében, hogy még Maldy Kereskedelmi Herceg adószedői sem voltak biztonságban. Az utolsóról, aki ellátogatott lelopták a cipőt, ugratták, inzultálták, hozzákötözték egy lőszeres hordóhoz és úgy gurították vissza az öreg goblinhoz egy udvarias elutasító levéllel a fogai közt.

Apám az adók hiányát egy mellékjuttatásnak látta. Én a sáros utcát és a sugárfertőzött hulladékot láttam. Még a patkányok is menekülőben voltak. Apám úgy gondolta nagyra viszi majd valamikor, egy a világot megváltó találmánnyal. Én tudtam, hogy csak kis idő kérdése és felrobbant minket, ezért az egy nappal előtti estén eldöntöttem hogy elmenekülök és kalóz leszek csakúgy mint anyám.

Az egész estét tervezéssel és pakolással töltöttem. Az öt macaroon a lyukas bakancsomba tömve egy egész vagyonnak tűnt. Apám hajnalban kelt fel és kezdett dolgozni a bolt körül, miközben magában motyogott. A kutatása és annak fejlesztése három lépcsőből állt – optimizmus, aggodalom és pánik – és a harmadikat könnyen egy-két ujjad és a bőröd bánhatta. A 2.9 foknál járt, amikor összekötöttem a zsákomat és begyömöszöltem a dohos matracom alá.

„Gyerünk már,” morgott a két papír vékony fal túloldaláról. „Csak egy kicsit szorosabbra… szorosabbra… hoppá. Uh-oh. Oh, ne. Ne! Állj! Kölyök! Kelj fel és keress valami menedéket!”

Fáradtam emeltem fel az ólmozott párnámat épp mikor egy teddy mackó narancssárga bundával és egy mechanikus arccal száguldott át a falon. Meglátott, éleset visított és felrobbant, repeszeket repítve minden irányba.

Lépések dübörögtek a kopott előszobában, majd Apa rontott be az ajtón. Nem kopogott, bár nem azért mivel sietőben volt, hanem mert napalm olvasztotta el az ajtót az előző hónapban.

„Jól vagy, kölyök? Láttad ezt? Egy tökéletes tesztelés! Vízszintes repülés, célpont bemérése, pörgés és robbanás! Az egyesület azt mondta, hogy microbombák használata navigációhoz és rakéta üzemanyag a lökethez az egész szomszédságot elolvasztaná, de mi megmutattok nek—”

Ledobtam a földre a darabokra tört párnámat a földre.

„Ez volt az egyetlen prototípus, ugye?”

„Hát, igen, de—”

„És a tervrajzok pedig…?” kérdeztem, hagyva, hogy ő válaszoljon. Sok tapasztalatom volt már, hogy hogyan beszéljek vele.

„Ellopta egy mechanikus csirke.”

Ez új volt nekem, de ezzel nem fog engem elterelni.

„Tehát nem tudod újra megépíteni igaz?”

Már nyitotta a száját egy frappáns válaszra. Aztán a szemei kigúvadtak félelmében. Bólintottam. A reggeli gyakorlat meg volt. Ideje, hogy reggelizzek, aztán útra keljek.

„Nem számít kölyök. Már megvan az alapelv. A robbanószerek, amelyek kedves kis tárgyakba vannak rejtve még egy teljesen felfedezetlen piac. Gazdagok leszünk!”

„Apa, az egyetlen mód arra, hogy véget vessünk a szegénységünknek az, ha felrobbantasz minket!”

„Ez nem fair, Jastor. Csak idő kérdése.”

„Tudod mit? Igazad van. Egy nap megölsz mindkettőnket, Apa. Hiszek benned.”

„Hé! Sok goblin kisgyerek van odakint akik azt kívánják, hogy az apjuk barkácsoló legyen. Én a te korodban arról álmodtam—”

„Tényleg, Apu? Már megint ez a történet?”

„— hogy a szüleim abbahagyják a csatornatakarítást és felrobbantanak pár dolgot. Aggódom mikor azt mondod hogy félsz a robbanószerektől. Ez nem goblinhoz való.”

„Nem! Tudod mi nem goblinhoz való? Azt mondani a gyerekednek, hogy ’menjen játszani’ Tudod mi a probléma ezzel? Nincs kivel játszani! Jelkynek az egész napot biztosítékok zsinórozásával kell töltenie. Druz hajnalban kel fel hogy cementet keverjen. Tudod mennyire kínos, hogy a saját apám nem kötelez arra, hogy neki dolgozzak?”

Apám feldobta kezeit a magasba, majd visszaindult a rövid előszobán át az üzletbe.

„Figyelj csak,” kiáltotta. „Miért nem hagyod inkább az üzletet rám, én pedig itt hagyok egy Sugarpack sütit az első szülinapos gyereknek, aki erre jön.”

„Úgy tudom, ahhoz néha el kell adnod dolgokat ahhoz, hogy üzletről beszélhessünk” Üvöltöttem utána, de nem teljes szívből. Sugarpack! Kaja az útra!

„Azt hiszed, tudsz jobbat ennél?” mondta a boltból. „Megpróbálhatod, amikor csak aka—uh, üdv urak.”

Apámnak vásárlói jöttek, úgy hallatszott. Ezt egy jó előjelnek vettem a kalandomhoz. Ha esetleg, bár valószínűtlen, egy üzlet összejönne apám boltjában, egyáltalán nem lenne probléma egy hajót találni Kezanról; a pokolba is, én még valószínűleg egy szelídített cápát is tudnék találni, ami elvinne egy tündértortákból és platinumból álló mágikus szigetre. Átbotorkáltam a hallon a sütimért.

A Sugarpack pékség már nincs többé. Pár évvel mielőtt az orcok megérkeztek Azerothra, a sarki boltot enyhén lebombázták a második Kereskedelmi Háborúban, keményen lebombázták a negyedik Kereskedelmi Háboróban és végül teljesen szétolvadt a Béke Háború során. Az egész szomszédságban lehetett érezni az égett cukor és testrészek szagát egy hónapon át. De ami a fontos: ha nem ettél még sütit a Sugarpack pékségből, akkor még nem ettél igazi sütit. Pont.

Annyira nagyok voltak, hogy két kézben kellett tartani és a szélek kicsit meg voltak égve. Ogre ököl nagyságú csoki darabokkal. Leheletnyi fahéjjal és kristálycukorral. És csak egyet kaptam évente.

Megálltam a folyosó végén és megbújtam az sötétségben. Tudhattam volna. Nincsenek vásárlók. Skezzo és a tökfilkói próbálták lehúzni apámat újra.

Drudgetownban még a bűnözők is majdnem nincstelenek voltak és a Copper Streeti banda sem volt kivétel. Még mindig látom azt az idióta Skezzot a hamis arany fülbevalóival és az összefércelt ruhájával. Az egyetlen érdemre méltó dolog, amit valaha is csinált, hogy belém kötött.

Neki lökte apámat a három és fél lábú munkaasztalának. Az asztal másik végén a sütim megimbolygott az egyetlen tányérunkon. Felszisszentem, habár nem voltam annyira büszke goblin, hogy ne enném fel akár a padlóról is. Te is megtennéd, hidd el nekem.

„Mihez kezdjünk veled, Luzik?” mondta Skezzo. „Soha nem fizetsz időben. Soha nem is fizetsz egyáltalán. Igazán nem szeretném, hogy Lumponak vissza kelljen jönnie ide holnap fölrobbantani a…” Skezzo elhallgatott, ahogy nem talált semmi értékeset a szobában, kivéve egy köteg dinamitot, aminek, mint azt hallottad, fel kellene majd robbania.

„Nézd, én sajnálom” mondta apám. „Szűkősen vagyunk a pénzzel. Alig van elég az ellátmányokra!”

„Meg édességekre, úgy tűnik” mondta Skezzo, ahogy átnyúlt mellette hogy

Felvegye.

Az Én.

Sütimet.

„Fizess ki mindent, amivel tartozol ma estig” mondta, miközben betömte a szájába. Felbecsülhetetlen értékű morzsák hullottak a zsíros hajtókájára. „Vagy pedig leégetem az egész üzletet és megfizettetem veled a fáklyákat.”

Kiszúrt engem az ajtónál, kacsintott és fölényesen kivonult, kiköpve a maradék sütit útközben.

Ezzel telt be a pohár. Ha nem lett volna az a süti, elmenekültem volna egy szánalmas kalóz királynak a Déli Tengerekre és a világ egy teljesen más hely lenne.

Betántorogtam az üzletbe. Apám beszélt hozzám. Nem hallhattam őt, a vér pumpálása a fülemben elnyomta hangját.

Elhagyhattam volna Kezant, ha akartam volna, de nem ez volt itt a gond. Apám engedte, hogy olcsó gengszterek elvegyenek tőle dolgokat. Én engedtem, hogy elvegyék a sütit tőlem. Ez volt a probléma. Emiatt voltunk mi szegények. Persze, Skezzonak volt egy bandája. Persze, voltak neki fegyverei és goblinok hozzá. De mégis a fejemben valami elkezdett körvonalazódni, mint amikor egy szakasz zeppelin megtámad egy gnoll kunyhót: egy kód, tele éles sarkokkal és olajozott alkatrészekkel. Ez az üzlet az apámé volt. Ez az üzlet az enyém. Az a süti az enyém volt. Nem hibáztatom Skezzot hogy megpróbálta, de senki sem veheti el azt, ami az enyém, bármi is az ára.

Tíz perccel később, a város túloldalán álltam Skezzo egyik uzsorásával, körbevéve szivarja füstjével és önelégülten mosolygó behajtóival.

„Tisztázzuk ezt egy picit,” mondta az uzsorás, kuncogva. „Tartozol a főnöknek. És még te akarsz tőle kölcsönkérni, hogy kifizethesd?”

„Igen,” mondtam.

„Kamattal?” Kérdezte az uzsorás, miközben ajkai remegtek az erőfeszítéstől, hogy ne nevessen az arcomba.

„Ahogy te tisztességesnek tartod.” mondtam komoly arccal.

„Rendben, törpicsek,” mondta, ahogy a pénzt számlálta. „De azt hiszem, tudom, hogy miért van az apád bajban. Az üzleti érzék elkerüli a családotokat.

Az egyetlen dolog, ami hamarabb elterjed a goblin társadalomban mint az új Gunpowder Lányok naptár, az a lehetőség egy nyilvános megaláztatásra. Skezzo aznap este az egész bandájával tért vissza, beleértve az uzsorásait is. Végig a Copper Streeten ajtók nyíltak, hogy a szomszédok végignézhessék, ahogy a bütykölő és az idióta fia elveszti a maradék pénzüket és kikergetik őket a városból. Csak Apa nem volt meg. Elment egy másik sütiért, ami teljesen rá vallott: jó lelkű volt, de a lényeget teljesen eltévesztette. Ez már nem a sütikről szólt többé.

Skezzo és a brigádja megállt előttem, mint egy undorító nyílhegy.

„Megvan a pénz kölyök?” kérdezte. A tökfilkói átkukucskáltak a válla fölött kíváncsian, hogy elég buta vagyok-e ahhoz, hogy belemenjek.

„Kamatostul.” mondtam.

Skezzo elkapta a zsákot a kezemből, megveregette a fejemet és elbaktatott az utcán a bandájával. Így igaz. Még csak meg sem számolta a pénzt. Fel nem foghatom, hogy ez a csávó hogyan csinálhatott bonyolultabb dolgokat hurka árulásnál.

„Jó volt veled üzletelni kölyök” kiáltott vissza félvállról. „Lumpo, vidd a zsákot. Ez rohadtul nehéz.”

„Az a dinamit lesz” mondtam segítőkészen.

A fényképezőgépet még jó pár évig nem találták fel, de még mindig ölni tudnék egy képért Skezzo és bandájának arcáról, ahogy tátott szájjal néztek miközben a bomba a pénz alatt felrobbant.

Mire a levegő kitisztult, az egész banda eltűnt. A csodálkozó szomszédok hátborzongató összhangban bámulták a füstölgő krátert, majd engem.

Mosolyogtam majd felmutattam az égre. Több száz szem engedelmesen felnézett.

Skezzo, a bandája és az égő pénz hullott alá az égből

Átsétáltam az utca túloldalára Bezokhoz a kőműveshez, miközben a szomszédok ujjongása még egy szökkenést is kiváltott belőlem. Természetesen a trükk Apám maradék pénzébe került, de az a négyszáz macaroon a hét végére már csak apró pénz lesz.

„Wow. Wow!” mondta Bezok ahogy goblinok özönlöttek minden ajtóból a csúszós sikátorba a világ legundorítóbb kincskeresésére, hogy találjanak még ép macaroonokat. „Jól megmutattad nekik kölyök! Szabadok vagyunk!”

„Nem fog sokáig tartani” mondtam, mellékesen kikerülve egy égő zoknit. „Üresség keletkezett. Más bandák jönnek a helyére amint megtudják, hogy Skezzo eltűnt. Egyesülnünk kell a védelem érdekében. Kereskedelmi utakat kell létre hoznunk és őriznünk.”

„Ezaz!” mondta Bezok, idealista szemekkel. „Remek ötlet! Talán majd egy nap..?

„Nem,” mondtam. „Gyere át holnap reggel és várni foglak egy szerződéssel. A te kezedben maradhat a termelés, rendben? Én pedig leveszem a vállaidról az unalmas üzleti dolgokat.”

„Huh?” mondta Bezok pislogva. Eddig a házteteje felé sodródó égő macaroon felhővel szemezett. „Várj, azt hiszed képes kézben tartani az üzletemet? Hallgass ide kölyök—”

„Bumm,” mondtam.

„Bumm?” kérdezte Bezok hátrálva.

„Bumm.”

„Miért mondod azt, hogy bumm?”

„Csak szeretem azt mondani ’bumm’,” mondtam azzal hátborzongató nyugalommal, amire csak a gyerekek képesek. „Figyelj, gyere át holnap reggel. Észre se fogod venni, hogy én vezetem a dolgokat amíg rá nem jössz hogy mennyi pénzt keresel.”

Bezok nem volt gyáva. Küszködött a számlák kifizetésével. Az ilyen emberek mindig gyors és váratlan lehetőségekre várnak, hogy macaroonokhoz juthassanak.

„Tudod mit kölyök? Miért is ne? Kiléphetek belőle később, ha akarok, ugye?”

„Naná, majd beleírom a szerződésbe” mondtam. Egyszerűen csak hátra kell hagynia az üzletet, éves kezelési költséget kell fizetnie és beöltözni egy medve jelmezbe háromszor egy héten, hogy reklámozza Apa legújabb robbanó cukiságait.

Otthagytam Bezokot, mivel épp egy létrát hurcolt elő hogy elérje az égő macaroonokat a tetőjén, és haza sétáltam. Amikor apám haza jött, épp el voltam foglalva az első szerződésem megírásával, ami olyan kis betűkből állt, hogy még szemüveggel sem lehetett elolvasni. A szerződéseket egyszerű megírni hogyha arra koncentrálsz hogy kit akarsz átverni és ha emlékezel arra, hogy a legtöbben azt hiszik az apró betűs rész ott lesz hogy megnézzék mielőtt aláírod, ahelyett, hogy inkább megmutatod tíz ügyvédnek, bevizsgálod a bíróságon, aztán lebontod szavakra, majd felrobbantod egy elkülönített területen.

Apám megköszörülte a torkát.

„Tudnám jobban” mondtam mielőtt megszólalhatott volna. Nem kellett az arcára néznem, hogy tudjam, hallott a bombáról.

„Mi-micsoda?” dadogta. Egy papírzsák gyűrődött a kezében.

„Kérdezted, hogy tudnám-e az üzletet jobban vezetni. Tudom. Holnap reggelre hozzáférhetünk Bezok pénzéhez és még többhöz onnantól. De ahhoz az kell, hogy átírj mindent az én nevemre.”

Hosszan állt némán. A csendet arra használtam, hogy még pár sort papírra vessek.

„Határozottan anyádra hasonlítasz” mondta végül. „Oké, van egy heted. Ha nem lesz elég profit, hogy még több dinamitot vehessünk, le kell majd dolgoznod. Rendben?”

Na ja, azt hitte, hogy elbukom és ez egy értékes lecke lesz számomra. De azért magamra hagyott az új sütimmel és a munkámmal. A süti már kiszáradt mire a harmadik vázlat meglett, de elhatároztam, hogy megtartom emlékeztetőnek. Még most is meg van tulajdonképpen.

Mire Apa határideje elérkezett, a negyed üzleteinek fele csatlakozott a Copper Street Conglomerate-ba. Addigra már elköltöztem, de küldtem neki háromládányi dinamitot, egy robbantási védőöltözetet és egy bónuszt.

Na ja, igazad van. Az egy kicsit puhány volt. De ne feledd, hogy tíz éves voltam észlény. Az első milliómat már akkortájt megkerestem, mikor te elkaptad a sklaz-t mialatt a mérgező olajrétegen át úszkáltál Garzak Oatburner Egészséges Ételek gyára körül.

Különben is, ő az én apám. És én gondoskodom arról, ami az enyém.

Tags: Lore
Posted in Hírek | Comments (9)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.