May 10th, 2010 by Hancu

Kristóf barátunk csapott le először a twitteres felhívásra, és söpörte be az 500 FS reputáció pontot (illetve egyelőre csak 250-et, mert ez csak a cucc első fele) Anne Stickney új WoW.com-os lore cikkének lefordításával. Anne-nek egyébként lassan muszáj lesz egy totemoszlopot építenünk az egyik FS! sörözésen, korsókból és tequilás poharakból, mert nagyon jókat ír.

Most az alli oldal hátteréről lesz szó, egész konkrétan a night elfek viselt dolgairól. Most szólok, hogy nem lesz rövid, ellenben hosszú lesz. És holnap jön a második rész. Ja és lehet hogy lesznek benne itt-ott spoilerek a Stormrage című Warcraft-regényből. És még Vérpata Károly is szerepel benne, személyesen.

Míg az Ősök Háborúja és a Sundering eseményei köztudottak, a night elfek és a Szövetség viszonyához köthető történések helyenként még mindig kissé ködösek. A Harmadik Háború-beli és a Hyjalnál történt összefogás után egyszerűen a hála ösztönözte őket a belépésre? Miért nem a Hordához csatlakoztak inkább, mikor Hyjalnál ők is jelen voltak? A night elfek lépésének oka a fákban gyökerezik.

Az orkok – Eastern Kingdomsból vándorolva Durotar felé – szinte bárkit bevettek a Hordába. Letelepedésükhöz pedig két dologra volt szükség: földre, és az építkezéshez szükséges alapanyagra. Ashenvale erdeje kitűnő építőanyag-forrásnak, ugyanakkor szörnyű tévedésnek bizonyult, hiszen a területen élő night elfek különös szenvedéllyel védték a fákat. Amikor Grom Hellscream megölte Cenariust, az erdő elvesztette az őrizőjét, aki évszázadokon át segítette a night elfeket a védekezésben, így azok kénytelen voltak segítséget kérni a Szövetségtől.

Persze ez nem ilyen egyszerű – a dolgok sohasem egyszerűek a night elf történelemben, akkor sem, ha leásol a gyökerekig. Bár a night elfek jót akarnak, és a történelem során mindig is jót akartak, de időröl-időre jószándékuk olyan eseményeket okoz, amik alapjaiban rázzák meg Azerothot. Lehet azt mondani, hogy nem az ő hibájuk, hogy az elfek minden tőlük telhetőt megtettek, ahogy idejük engedte. De az tény marad, hogy az ő tevékenységük okozta a Sunderinget, ami kettéhasította a világot. Persze, ez csupán népüknek egy kis része volt, a quel’dorei, vagyis a “Highborne” – de ha az elmúlt korokban a kaldorei nem telepedik le a Well of Eternity közelében, ha nem kísértették volna a sorsot a Kút energiáival való kisérletezéssel, a Burning Legion figyelme valószínűleg sohasem terelődik Azerothra.

És ha a Légió nem támadja meg Azerothot, akkor nem lett volna Sundering, orkok, Medivh, Sargeras, nem lett volna szükség a Council of Tirisfalra, nem lenne Arthas, Lich King, nem lenne…érted mire akarok kilyukadni, ugye? Amit a kaldorei társadalom “Magasan születettjei” tettek, az valószínűleg Azeroth történetének legnagyobb ballépése volt, és erre csupán az volt az ok, hogy a Kút energiái érdekesek voltak. A night elfek elvileg Elune figyelő szemei előtt tevékenykedtek, aki…nos semmit sem tett rendetlenkedő követőivel kapcsolatban. S lőn a Kút, a Sundering, s ma a szükség a Szövetségre.

A Highborne tevékenységei, valamint az Ősök háborúja és a Sundering nélkül a mai Szövetség egyszerűen nem létezne. De a Highborne hibái ellenére, volt a kaldoreinek egy része, amely mindent megtett, hogy megakadályozza a Burning Legiont Azeroth meghódításában. Ezeket a night elfeket a Sundering után Tyrande Whisperwind és Malfurion Stormrage (Szélsuttogó Terézia és Viharharagosi Baldüh, csakazértis) vezette a Hyjal csúcsára, ahol a történtek hatására le kívántak telepedni.

A történtekben pedig nagy része volt Malfurion testvérének Illidan Stormrage-nek (Viharharagosi Iláj, továbbrais). Illidan és Malfurion egyaránt romantikus érzéseket táplált Tyrande, a gyerekkori barát iránt, aki csatlakozott az egyházhoz, és a háború során Elune Főpapnőjévé lépett elő. Bár fiatalok voltak, Malfurionnal együtt mégis felvették a vezetés terheit, és szeretők lettek. Míg Malfurion a félisten Cenariustól tanult druida tanokat követte, Illidant tehetsége a Kút energiái felé fordította. Mikor kiderült, hogz a kutat el kell pusztítani a világ megóvásának érdekében, Illidan megtöltött hét üvegcsét az Örökkévalóság Kútjának vizével, amiket mindig magánál tartott. A Sundering után elvándorolt a Hyjal-hegy legmagasabb csúcsára, és három üvegcse tartalmát az ottani tavacskába öntötte, egy új Well of Eternityt hozva létre.

Mivel az elfek épp nemrégiben tapasztalták meg, mit tehet a Kút a bolygóval, az akció nem talált túl lekes fogadtatásra. Malfurion próbálta a testvérével megértetni, hogy maga a Kút, pontosabban a benne kavargó kaotikus és arcane energiák már egyszer bajba juttatták őket, de Illidan nem hallgatott rá – úgy gondolta, a Kútra szükség lesz, ha a Légió egyszer visszatér. Soha sem sikerült megértenie, hogy maga a Kút okozza a Burning Legion felbukkanását. Malfurion feldühödött testvére ostobaságán, és azon, hogy a megbánás legapróbb jelét sem mutatta, ezért mélyen Hyjal alatt bebörtönözte Illidant. Malfurion megoldhatatlan helyzet előtt állt. Nem pusztithatta el a Kutat – ha így tesz, újabb Sundering következhet be. Így hát a sárkánynemzetségek urainak tanácsát kérte, amelyek a háborúban már segítették a népét. Az Aspectek érthető módon elborzadtak, mikor értesültek az új Kút létrejöttéről. Azzal egyetértettek, hogy rossz ötlet lenne elpusztítani, így egy tervel álltak elő, hogz folyamatos megfigyelés alatt tarthassák, és hogy ne történjenek meg újra a Sunderinget okozó hibák.

Alexstrasza G’Hanir, a Fák Anyjának egyik makkját a Kútba ültette, ami gyorsan Nordrassillá, a Világfává nőtte ki magát. Ezután Ysera a Nordrassilt az Emerald Dreamhez kötötte. A fán keresztül újjá akarta építeni a világot – de az Emerald Dream fenntartásához Yseránál több kellett, amíg ő maga építkezett. Így az elf társadalom druidái évszázadokik álomba merültek, hogy az Álomban vándorolva megtisztítsák azt a gonoszságtól. Nozdormu adta a night elfeknek a legnagyobb ajándékot mind közül: amíg a Világfa áll, a night elfek örökéletűek maradnak. Ez valószínüleg a legnagyravágyóbb elfeket visszatartja majd attól, hogy a fának, vagy a Kútnak ártsanak.

Ez az oka, hogy Tyrande, Malfurion, Illidan és oly sok más elf, akik tízezer éve jelen voltak az Ősök háborújában, ma is élnek és virulnak. Tízezer évnyi élettapasztalattal a night elfek sokat tudnak az őket körülvevő világról, és az arcene gonosz és kaotikus természetéről. Malfurion, mint Azeroth első druidája, alászállt az Emerald Dreambe, és Tyrande egyedül maradt a vezetésben.

Évekkel később, a Dath’remar és a Highborne túlélők körüli események hatására Tyrande felébresztette Malfuriont. A mágia hiányától szenvedő quel’dorei-ek fellázadtak és varázsvihart szabadítottak Ashenvale erdejére, ami után száműzték őket. Malfurion újra visszatért az Emerald Dreambe, Tyrande tiltakozása ellenére – mennie kellett az eskü értelmében, amit a druidák Yserának fogadtak. Tyrande egyedül vezette a népét évezredekig, míg Malfurion aludt.

Szerelmének hiányában sem maradt tétlen. Amíg Malfurion aludt, megalakította a Sentineleket és hadnagyával, Shandris Feathermoonnal (Tollasholdi Szandra, természetesen) együtt vezette őket. A Sentinelek a kaldorei nők közül kiválogatott elit haderő, amely az erdőkben járőrözik és távol tarja a betolakodókat.

Amíg Malfurion és alvó druidatársai a természetet az Emerald Dreamben védték, a Sentinelek szó szerint vették az éberen őrzést.

A dolgok évezredekig rendben mentek, amíg egy napon Shandris és a Shadowleaf Sentinelek valami nyugtalanítót fedeztek fel. Zöldbőrű betolakodók az erdő szélén szisztematikusan vágták ki a fákat. A dolog még rosszabbra fordult, amikor a félisten Cenarius – aki a druida tanokat átadta Malfurionnak – elesett a betolakodók kezétől. Shandris és a Sentinelek sietve tájékoztatták Tyrandét az eseményekről és a félisten végzetéről – s bár az események mélyen felzaklatták a papnőt, valami sötétebb árny tűnt fel a láthatárom, valami megfoghatatlan fenyegetés.

Itt kezd a dolog érdekessé válni. Az orkok akik megölték Cenariust, Grom Hellscream (Pokolsikoly György, mert megtehetem) vezetése alatt álltak, és őket Thrall, Cairne Bloodhoof (Vérpata Károly, kimás) és Jaina Proudmore, Theramore ember vezetője mentette meg. Thrallt és Jainát egy bizonyos Próféta vezette közös útra, aki közölte velük, hogy együtt kell működniük, mivel a Burning Legion újabb támadást tervez. Thrall és Grom megkűzdött Mannoroth-al, a démoni pit lorddal ( bugyorúr, mondhatnánk, de nem fogjuk), aki a Cenariust lemészároló orkok vérszomjáért volt felelős. Grom meghalt ugyan, ám utolsó erejéből elpusztította Mannoroth-ot, felszabadítva orkjait a vérátok alól. Miután Thrall visszatért a harc után, az emberek és az orkok kelletlen szövetségre léptek egymással (természetesen ez nem A Szovetség, ugyebár), és az erdő szélén közös tábort vertek.

Ekkor talált rájuk Tyrande, Shandris és a Sentinelek, amint valamilyen homályos oknál fogva az erdőt irtották. A település vezetője az Ezüst Kéz (Silver Hand) egyik paladinja, Duke Lionheart volt, aki nem talált semmi kivetni valót az orkokkal való szövetségben. Tyrande a tábor megfigyelése után úgy döntött, hogy a paladin puszta jelenléte beszennyezi az erdőt, és megölte.

Igen, Tyrande megölte az Ezüst Kéz egyik pladinját – hideg vérrel, kérdések nélkül, meg sem próbálva kideríteni, miért van ott az ember, vagy a rábízott telpülés. Röviddel a paladin halála után előholtak egy csapata özönlötte el a tábort, lemészárolva, night elfet, orkot, embert, és bárkit aki az útjukba állt. Tyrande gyorsan visszavonta erőit, remélve, hogy Shandrisnak és a Shadowleaf Sentineleknek nem esett bajuk. Ám az élőholtak fáradhatatlanul követték az elfeket, amíg utól nem érték őket. Ekkor kitudódott vezetőjük kiléte: Archimonde, Sargeras balkeze, és a Lángoló légió egyik főhadnagya. Archimonde-ot az Ősök háborújának idején a Twisting Netherbe űzték, és egyáltalán nem tűnt hálásnak emiatt.

Tyrandenek sikerült elmenekülnie, bár Archimonde sok Sentinelt lemészárolt. Shandrist bízta meg az erdő védelmével, amíg ő egy sokkal fontosabb feladatra koncentrált. Ideje volt felébreszteni Malfutiont és a druidákat, mert ez az ellenség sokkal erősebb volt annál, hogy Tyrande és a Sentinelek egyedül szálljanak szembe vele. Miután Malfurion felébredt, nekiláttak előhívni a többi druidát. Ám miközben Hyjal alatt Barrow Deepsben keresték a druid of the claw-okat, olyasmire bukkantak, amiről mindketten elfeledkeztek – megtalálták a börtön ajtaját, ahová oly sok ezer évvel azelőtt Illidant zárták. Tyrande azt tanácsolta, hogy szabadítsák ki, talán Illidan bebörtönzése előtti szavai miatt, miszerint az elfeknek szüksége lesz az arcane erőkre, ha a Légió visszatér. Malfurion nem egyezett bele, és megtiltotta Tyrandenak, hogy szabadon engedje a fivérét.

Legalább is megpróbálta. Tyrandét, az Elune-hoz való teljes elhivatottsága és a papsággal járó kedves természete ellenére nagyon rossz ötlet feldühíteni. A történet ezen pontján épp újra együtt lehetett a szeretett férfival, a férfival, aki elhagyta őt azért, hogy átaludjon párszáz évet. Ahelyett, hogy megbánást tanusított volna, Malfurion előlépett és megpróbálta elragadni a domináns vezetést egy nőtöl, aki ahhoz hozzá volt szokva évezredekig. Ennek tetejébe pedig megpróbált megtiltani valami olyat ennek a nőnek, ami számára tökéletesen logikusnak tűnt.

Tags: Lore
Posted in Hírek | Comments (32)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.