March 5th, 2009 by Csülök
A következő szösszenet a Greedy Goblin blogjának egyik újabb irománya , magyarra ferdítve.
Valaki azt írta a commentekbe hogy “vannak akik a heti raidre úgy tekintenek mint a hetvégi partira. haverokkal. a raid csak az eszköze”.
Egy régi emlék jutott eszembe erről. Beszélgetni kezdtünk róla a munkahelyemen és végre megértettem valamit, amit évekig nem sikerült. Azt is megmagyarázza, hogy a WoW miért olyan sikeres a nagy hibái ellenére.
Egyszer régen egyetemi hallgató voltam. Én tanulásnak fogtam fel, legtöbb évfolyamtársam viszont a délelőtti részegség színhelyének. Mindig voltak pókerpartijaik. Miután az egyiküket megmentettem egy Darwin-díj esélyes helyzettől, meghívtak a hétvégi játékra. Rendesen felkészültem, hogy nehogy noobnak tűnjek, gyakoroltam gép ellen és pontosan érkeztem.
Nagy meglepetésre már érkezéskor több alkohol volt bennük, mint amit más nyerés után inna. Emellé még csak közel sem voltak póker zsenik. Nem sokkal később a zsebem tele volt pénzzel annak ellenére, hogy abszolút nem voltam tapasztalt a póker terén. Sokat beszéltek, nem figyeltek oda a játékra, hülye döntéseket hoztak és sokkal jobban érdekelte őket hogy igyam a sört és érezzem jól magam, mint hogy a játékot megnyerje valamelyikük. A parti ezután eléggé kellemetlenné vált. Azt hittem azért van mert égőnek találták, hogy egy noob megveri őket, de nagy meglepetésre ez akkor is így maradt, amikor szándékosan elvesztettem jópár kört. Fogtam magam és leléptem. Senki nem próbált marasztalni, nem is hívtak többet.
Sokáig azt gondoltam hogy nem bírták elviselni, hogy vesztettek. Aztán amikor másokkal beszélgettem erről rájöttem, hogy az összeröffenés célja nem a póker volt, hanem csak a sörfogyasztás mellé valami, egy álca az igazi cél felett: szórakozni a haverokkal. Ilyesminek sose láttam értelmét. Sose találtam a majdnem teljesen részeg, szar vicceken lóhangon röhögő emberek társaságát szórakoztatónak.
A commentelőnek igaza volt, a WoW lassan de biztosan ilyesmivé alakul át. Néhány HC és félHC “noliferen” kívül már senkit nem érdekelnek a boss killek. Fiatalabbakon és az újoncokon kívül senkit nem érdekel a “phat lewt”. A legtöbbnek kezd az a célja lenni hogy haverokkal legyen, szar és bunkó vicceket meséljenek miközben heroic instákat AoE-znek vagy Faerlinat gankelik. Az hogy érezzék, hogy egy csapat részei, hogy érezzék hogy valaki törődik velük, elfogadja őket és várja a következő alkalmat. A játék mellette csak egyfajta közösségi tevékenység ami zavarná őket, úgyhogy szépen apránként egyszerűsödik és eltünik. Hamarosan már azt se kell majd kiválasztani milyen spec akarsz lenni.
Nem akarnak semmit elérni a játékban, csak társaságot akarnak. A játék tartalma csak egy álca, ami ugyanazt a szerepet tölti be mint a póker meccs ahova meghívtak: “kitölteni az idegesítő csendet amikor senkinek nincs semmi értelmes mondanivalója”. Amikor már értelmetlen mondanivaló sincs, akkor mindenki úgy tesz mintha a kártyáira / bossfightra koncentrálna, egészen addig, amíg valakinek eszébe nem jut egy újabb poén.
A Blizzard megtalálta az aranytojástojó tyúkot: a WoW ugyanaz mint a Second Life NPC-kkel és ál-szörnyekkel. Bárki akár egy szikrányi játékhajlam vagy agy nélkül is be tud kapcsolódni és szocializálódhat, anélkül hogy elfogadná hogy annyira elkeseredett hogy a társaságot egy számítógépes szimuláción keresztül keresi. Ahogy a világ egyre több lúzert generál a WoW potenciális előfizetőinek száma növekedik. Kár hogy ez megöli azt a játékot amit eredetileg sokan, köztük én is megszerettem.
UI: nem gondolom hogy a HC-k “noliferek”. Az átlagos játékosok, a játék új célpontjai gondolják.
Posted in Hírek | Comments (97)
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.