Retro rovat – Diablo II

Az előző cikkben megnéztük a műfajteremtő első részt, hogy honnan indult a történet; lássuk, hogyan folytatódik.

Az első rész elsöprő sikere, abszolút pozitív fogadtatása, és elég egyértelmű záróvideója folytatásért kiáltott; gyakorlatilag megszületett a Blizzard második univerzuma a Warcraft mellett. A következő részre 4 évet kellett várni, 2000-ben jelent meg, olyan potenciális versenytársakkal egy évben, mint a Baldur’s Gate II, a Deus Ex, a Counter Strike, sőt, az Icewind Dale-lel pontosan egy napon került a boltok polcaira. Ez volt egyébként az első Blizzard játék sokak számára, ahol megismerkedhettek a “when it’s done”, és a “soon” Blizzard terminológiával. Nagyon vártuk a játékot, és az istennek se akart megjelenni.

A Diablo I végén elbukó főhősünk, a Dark Wanderer lett a második rész sztorijának főszereplője, a történetet pedig 4 fejezetre bontották a készítők.

Öt karakterosztály közül választhattunk: amazon, barbár, varázslónő, nekromanta, illetve paladin. Megjelentek a fix, sztorit vezető küldetések: minden fejezetben hatot kellett teljesíteni ahhoz, hogy tovább haladhassunk. Az utolsó küldetés mindig az adott fejezet end-bossának likvidálása volt. A fejezeteket pofás kis videók kötötték össze, amik segítettek vizualizálni tetteink következményeit (aki kíváncsi a videókra, erre tessék: Act I, Act II, Act III, Act IV, Epilógus).

Az első rész katakombáit és barlangjait hatalmas szabadtéri helyszínek váltották fel, a négy fejezet négy különféle területre vitte el a játékost: végigküzdhettük magunkat erdőn-mezőn, sivatagon, dzsungelen, hogy végül a Pokol bugyraiba alámerülve ismét megmérkőzzünk Diablóval.

A korábbról megismert, véletlenszerűen eső spellbookok megszűntek, minden karakter saját talentfákat kapott, ahol egyedi képességek közül válogatva építgethetett mindenki kedvére való hőst. Nagy újdonságnak számított a Hardcore játékmód bevezetése – itt egy dobásunk volt, ha meghalt a karakterünk, többet fel sem kelt, lehetett elölről kezdeni mindent. Akik maradtak a softcore módnál, jelentős könnyítést kaptak az első részhez képest: karakterhalál esetén, hullánkat felvehettük a földről, vagy ha új játékot indítottunk, a faluban a kezdőhelyen találtuk meg saját holttestünket, minden felszerelésünkkel együtt (az első részben, ha meghaltunk, minden tárgyunk kiesett a földre, bárki felvehette, vagy ha kiléptünk, elvesztettünk mindent). A maximális szint 50-ről 99-re nőtt.

Szintén újdonságnak számított, hogy minden városban segítőket bérelhettünk fel, akik a kiadáskor körülbelül annyira voltak jók, hogy az első két ütést ők kapták be, mielőtt sikítva meghaltak. Későbbi patchekben javult a helyzet, szinte kötelező volt használni őket. Megjelentek a waypointok, gyakorlatilag fix ugrópontok a térképen, hogy ne kelljen mindig elölről végigirtani a teljes fejezetet.

Ami a tárgyakat illeti, megtartották az első részben használt modellt, a tárgyak az alaptulajdonságokon kívül véletlenszerűen generált extrákat kaphattak. Ezt kiegészítették három belső tierrel: minden tárgynak háromféle erősségi szintje volt. Ennek tetejébe jöttek az ékkövek, illetve később a rúnák, amiket a tárgyainkba pakolhattunk újabb extra hatásokért. Feltűntek a szettek, amikből több darab használata esetén extra jutalmakat kaphattunk. Itt érdemes megemlíteni az egyik legfontosabb statisztikát, ami szintén ekkor mutatkozott be, ez pedig a Magic Find. Erről annyit érdemes tudni, hogy bizonyos %-al növelte annak esélyét, hogy egy szörny mágikus (=mágikus, set, rare, uniqe) tárgyat dobjon. Ez az eredeti játékban teljesen el volt mérve, 100% magic finddal gyakorlatilag folyamatosan estek a ritka tárgyak. A későbbi kiegészítőben helyretették a dolgot, ekkor már rendeltetésszerűen működött a dolog: ha 100% magic find volt a karakterünkön, és egy adott szörny mondjuk 1% eséllyel dobott unique tárgyakat, akkor ez 2%-ra nőtt. Nem hangzik soknak, mégis egy fontos sarkpontja volt az egész későbbi tárgy-piacnak, és adásvételnek.  Az, hogy hol, milyen eséllyel milyen tárgyakat találhattunk, már egy rendkívül bonyolult rendszerre épült, ami számos dolgot figyelembe vett. Akit érdekel részletesen a dolog, itt utánaolvashat. Ez a statisztika gyakorlatilag végtelen számú újrajátszási / farmolási lehetőséget biztosított az arra vevőknek, napjában ezerszer hullottak el az actbossok, halt meg Diablo, és sokaknak a mai napig megugrik a pulzusa, ha az alábbi képre pillantanak:

Szintén a tárgyakhoz kapcsolódik a Horadric Cube, ami amellett, hogy hasznos plusz helyeket biztosított az inventoryn, illetve a ládánkon felül, bizonyos fokú craftolásra is lehetőséget adott: különféle tárgyakat alakíthattunk át újakká benne. A kiegészítő megjelenése után pedig konkrét, mai MMO-s értelemben vett crafting is bekerült a játékba, igaz, elenyésző számú “recepttel”. Az első részben áhított Cow Level-hez is ez jelentette a kulcsot, a leégett Tristramból kellett összeszedni szegény Wirt lábát, majd egy Town Portal könyvvel kombinálva megnyílt a vörös portál, és mehettünk a Moo Moo Farmra.

Mivel lehetőség volt úgynevezett “Open Battle.net”-en is játszani, ahol a karaktereket nem a szerver, hanem a játékos gépe tárolta el, sajnos az első játék dupe-olása, és hackjei a második részt sem kerülték el; később ez továbbgyűrűzött a “rendes” Battle.net-re is. A játék startjának idején a Battle.neten a Diablo 2-nek otthont adó Thelia szerver annyira siralmas állapotban volt, hogy 30-40 perces sorokat kellett kiállni egy-egy játék kreálásához, és akkor sem volt biztos, hogy sikerül bejutni. Így az akkori magyar közösségből szinte mindenki offline húzta a karakterét, és este 6 után pedig együtt imádkoztunk, hogy sikerüljön legalább 1-2 játékot együtt letolni. Majdnem egy évbe telt, mire stabilan lehetett a a Bneten karaktereket, és játékokat kreálni.

A játék fogadtatása végül nem tudta megismételni az első rész bombasztikus sikerét, de így is nagyon pozitív kritikákat kapott; a Metacritics oldalon 34 review összesített átlaga alapján 100/88 ponton áll a mai napig. A zenéről ismét Matt Uelmen gondoskodott, minden Act-hoz a helyszínhez illő, elképesztően hangulatos soundtracket komponált. Eredetileg ez a Collector’s Edition-höz járt, majd később feltették a hivatalos Diablo 2 oldalra is. Az új Battle.net bevezetése óta azonban lepucolták ezt a régi oldalt – a soundtracket letölthetitek a PlanetDiablo oldaláról, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Innen folytatjuk a Lord of Destruction-nel a következő cikkben.