WoW Forever béta…WoW Forever megjelenés…

Ezer alatt lesz

♥ 0

Battle of the Best

August 22nd, 2010 by Hancu

Tavasszal beszámoltunk többször is arról, hogy a németek nagy PvE-ligát szerveznek , ahol ICC bossok speedkilljeivel versengenek a népek a 10 ezer dolláros összdíjazásért. Aztán valahogy elsikkadt az egész, többek között azért, mert a BR csapata is megunta a dolgot, de ahogy a hivatalos oldalt elnézem, elég sok csapat volt ezzel így, és a végén leginkább német belső versengéssé alakult a dolog. Akárhogy is, most vége lett a versenynek, lesz még egy négyes nagydöntő, ahol a pro liga éllovasai küzdenek majd meg, említsük meg őket név szerint is: Refuge, Set Sail for Fail, Iare Aod, Why me.

♥ 0

Isten hozott a gépezetben

August 22nd, 2010 by Attila1234

Egészen elképesztő módon vicces küldetés következik. Gigantikus spoiler, aki majd a játékban akar röhögni egy nagyot, az jobban teszi, ha kihagyja.

♥ 0

Mesterhármas

August 22nd, 2010 by Attila1234

A szokásos hétvégi screenshot beöntés ezúttal se maradhat el.

♥ 0

Photoshop Phriday 8 *BUMP*

August 22nd, 2010 by Hancu

Hoppá, a focivébé óta nem volt fotosoppéntek, de most megint lesz, mert eszembe jutott. A témát már tavasszal el akartam lőni, de akkor inkább nyaraltam helyette, viszont most megint aktuális lett, mert lesz ez a választásos izé ősszel, aminek alkalmából egy nagyon pici résnyire kinyitjuk a FS “szigorúan politikamentes övezet” feliratú páncélajtaját.

A mai fotosopos feladványunk tehát WoW-témájú választási plakát/szórólap készítése, lehet úgy nekiállni, mintha Azeroth-on lenne választás, és a faction leaderek kampányolnának, vagy klasszikus választási szlogeneket (vannak ilyenek bőven a T…

♥ 0

Tízparancsolat

August 22nd, 2010 by Attila1234

Jó tanácsok on-line gamereknek. Katt a képre az összes parancsolatért!

♥ 0

US Regionals, 1. nap

August 22nd, 2010 by Hancu

Lementek az első meccsek a nagyon fura amerikai regionális döntőn, ahol csak hat csapat volt nyolc helyett, és olyan extrém setupokkal próbálták meglepni egymást a csapatok, mint priest/priest/warlock vagy warlock/warlock/paladin.

Eljutottunk a felsőházi döntőig, ahol még meccset sem veszítve áll egymással szemben a Complexity esport-klub két csapata, a Red és a Black. Utóbbiról azt kell tudni, hogy ők találták fel a Beast Cleave felállást (az eredeti recept: bm hunter, enha sámán, holy pala; bloodlust alatt, a sámán farkasaival és a hunter nagy piros petjével nincs az az isten, ami megál…

♥ 0

12803

August 21st, 2010 by Hancu

Új build van a béta szervereken, a klikk mögött a kasztokat érintő változtatások listája Bubutól , kilóra soknak tűnik, de a nagyja csak a range-ek igazítgatása.

Death Knight

♥ 0

#12803 – A patch notes

August 21st, 2010 by Attila1234

Az új béta build talán egyik legfontosabb újdonsága az, hogy megnyílt a tesztelők számára Tol Barad és a The Battle for Gilneas PVP terület, de ezenkívül még számos fejlesztést kaptunk, főleg a felhasználói felület kapcsán.

PvP

♥ 0

Hétvégi tapétázás

August 21st, 2010 by Attila1234

Middreks hívta fel a figyelmünket a Wallpaper Abyss nevű honlapra, amin számtalan jó pár színvonalas WoW-os háttérképet találhatunk. Ezek közül érdekes módon nagyon sok nincs fent egyik hivatalos WoW oldalon se, szóval mindenféleképp érdemes körülnézni.

Posted in Hírek | Comments (6)

♥ 0

Stimpack

August 21st, 2010 by Hancu

“Ahol tud, segít” rovatunk mai részében Astonéknak támasztunk egy kis konkurenciát, egy frissen indult Starcraft2-oldal promózásával, mert jó fejek vagyunk.

Szevasztok!

♥ 0

There is only war

August 21st, 2010 by Hancu

Mivel a különféle nem-WoW mmo-kkal foglalkozó posztok alatt rendszeresen előfordul a fohász, hogy “hú, de jó lenne egy Warhammer 40k mmo”, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy közkívánatra következik a Dark Millenium Online első trailere.

Khm, izé, kora reggel van még, klikkelgetek itt összevissza, szóval ott a klikk mögött volt az E3-as bemutatkozó teaser, és most jön a friss, első játszhatófaj-bemutató trailer: